El: a Fehérvár és a Honvéd mellett a Milan és a Spurs is ellenfélre vár

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 23:54
null
Fehérvári öröm – ha nehezen is, de továbbjutott Márton Gábor csapata (Fotó: Szabó Miklós)
Csütörtökön 43 párharcot (két meccset elhalasztottak) rendeztek az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában. A 2. fordulóba már topligás csapatok is bekapcsolódnak – a most továbbjutó Mol Fehérvár, Budapest Honvéd páros mellett többek között az olasz AC Milan és az angol Tottenham is várja a jövő heti sorsolást. 

A Mol Fehérvár 11-esekkel, a Honvéd hosszabbítás után jutott tovább az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójából ír, illetve finn ellenfelével szemben, a Puskás Akadémia viszont 3–0-s vereséget szenvedett Svédországban, így kiesett.

A határon túli magyar klubok közül a felvidéki DAC (Kalmár Zsolttal és Schäfer Andrással a soraiban) és a vajdasági Topolya is idegenbeli győzelemmel jutott tovább. Győztes csapat tagja lehetett a lengyel Piast Gliwicében Vida Kristopher, a ciprusi Apollonban a válogatott Szalai Attila, aki gólpasszt is adott.

A forduló meglepetései közé tartozik a szlovén Maribor és a szlovál MSK Zilina (Zsolna) kiesése, előbbit az északír Coleraine, utóbbit a walesi TNS búcsúztatta.

A most továbbjutó csapatokhoz a 2. fordulóban már olyan topligás együttesek is csatlakoznak, mint az olasz AC Milan, az angol Tottenham vagy a német Wolfsburg. A selejtező 2. fordulójának sorsolását hétfőn, a 3. kör párosítását pedig jövő kedden tartják. A főtáblára jutáshoz még három párharcot kell megnyerniük a most továbbjutó csapatoknak.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC–Bohemians (ír) 1–1, 11-esekkel 4–2
BUDAPEST HONVÉD–Inter Turku (finn) 1–1, 2–1 – hosszabbítás után
Hammarby (svéd)–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0
FH Hafnarfjordur (izlandi)–Dunaszerdahely (szlovákiai) 02
DAC: Kalmár Zsolt és Schäfer András
kezdőként végigjátszotta a meccset. Vida Máté sérült, nem nevezték a találkozóra.
Petrocub (moldovai)–Topolya (szerbiai) 0–2
Kajrat Almati (kazah)–
FC Noah (örmény) 4–1
Ordabaszi (kazah)–FC Botosani (román) 1–2
FK Ventspils (lett)–FC Dinamo-Auto (moldovai) 2–1
Borac Banja Luka (bosnyák)–FK Szutjeszka (montenegrói) 1–0
JK NommeKalju (észt)–NS Mura (szlovén) – elhalasztva
KFTeuta (albán)–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 2–0
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel) 0–2
Piast: Vida Kristopher kezdő volt, a 82. percben lecserélték.
Lincoln Red Imps (gibraltári)–
Union Titus Pétange (luxemburgi) 2–0
Alaskert (örmény)–FK Renova (északmacedón) 0–1
Apollon (ciprusi)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz) 5–1
Apollon: Szalai Attila kezdő volt, végigjátszotta a meccset, az 52. percben sárga lapot kapott, a 76. percben gólpasszt adott.
Bodö/Glimt (norvég)–FK Kauno Zalgiris (litván) 6–1
Neftci Baku (azeri)–Skupi (északmacedón) 2–1
Sumqayit (azeri)–Skendija (északmacedón) 0–1
O. Ljubljana (szlovén)
–Vikingur Reykjavík (izlandi) 2–1
Aarhus (dán)–Honka (finn) 5–2
CSZKA Szófia (bolgár)–Sirens (máltai) 2–1
Gjilani (koszovói)–APOEL (ciprusi) 0–2 – hosszabbítás után
Keshla (azeri)–Laci (albán) 0–0, 11-esekkel 4–5
Lokomotiv Tbiliszi (grúz)–Universitatea Craiova (román) 2–1
Maccabi Haifa (izraeli)–Zeljeznicar (bosnyák) – elhalasztva
Malmö (svéd)–Cracovia (lengyel) 2–0
Rosenborg (norvég)–Breidablik (izlandi) 4–2
Vaduz (liechtensteini)–Hibernians (máltai) 0–2
Zalgiris (litván)–Paide (észt) 2–0
Szoligorszk (fehérorosz)–Sfintul (moldáviai) 0–0, 11-esekkel 1–4
TNS (walesi)–Zilina (szlovák) 3–1 – hosszabbítás után
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Dinamo Batumi (grúz) 3–0
B36 Tórshavn (feröeri)–Levadia (észt) 4–3 – hosszabbítás után
Iszkra (montenegrói)–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 0–1
Kukësi (albán)–Szlavia Szófia (bolgár) 2–1
Valletta (máltai)–Bala Town (walesi) 0–1
Zrinjski (bosnyák)–Differdange (luxemburgi) 3–0
Servette (svájci)–Ruzomberok (szlovák) 3–0
FCSB (román)–Sirak (örmény) 3–0
Aberdeen (skót)–Runavík (feröeri) 6–0
Maribor (szlovén)–Coleraine (északír) 1–1, 11-esekkel 4–5
Motherwell (skót)–Glentoran (északír) 5–1
Lech Poznan (lengyel)–Valmiera (lett) 3–0
Partizan (szerb)–RFS (lett) 1–0
Shamrock Rovers (ír)–Ilves (finn) 2–2, 11-esekkel 12–11
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a győztesek továbbjutottak.

EURÓPA-LIGA
Selejtező, 2. forduló

Sorsolás időpontja:
augusztus 31.
Játéknap: szeptember 17.
Az 1. forduló továbbjutóihoz csatlakoznak (27 csapat): Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), FC Köbenhavn (dán), VfL Wolfsburg (német), BATE Boriszov (fehérorosz), Galatasaray (török), Standard Liege (belga), Granada CF (spanyol), AC Milan (olasz), Rangers FC (skót), Stade de Reims (francia), Rio Ave (portugál), Dinamo Moszkva (orosz), Slovan Liberec (cseh), Hajduk Split (horvát), Willem II Tilburg (holland), FK Jablonec (cseh), Kolosz Kovalivka (ukrán), TSV Hartberg (osztrák), Anorthoszisz (ciprusi), Arisz Szaloniki (görög), OFI Kréta (görög), NK Osijek (horvát), Vojvodina (szerb), IFK Göteborg (svéd), Viking Stavanger (norvég), Kajszar (kazah)

A Bajnokok Ligája-előselejtezőjéből és a selejtező 1. fordulójából kiesett csapatok is csatlakoznak (20 csapat): FK Asztana (kazah), Tre Fiori (San Marino-i), Dundalk (ír), FC Drita (koszovói), Slovan Bratislava (szlovák), Inter Club (andorrai), Dinamo Tbiliszi (grúz), CS Fola Esch (luxemburgi), Djurgardens (svéd), IF Linfield Belfast (északír), Buducnost Podgorica (montenegrói), Flora Tallinn (észt), Riga FC (lett), Connah's Quay (walesi), Europa FC (gibraltári), Ararat-Armenia (örmény), KuPS Kuopio (finn), KR Reykjavik (izlandi), Szileksz Kratovo (észak-macedón), Floriana (máltai)

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: szeptember 1.
Játéknap: szeptember 24.
Itt kapcsolódnak be (12 csapat): FK Rosztov (orosz), Sporting CP (portugál), Deszna Csernihiv (ukrán), PSV Eindhoven (holland), LASK (osztrák), Sparta Praha (cseh), AEK Athén (görög), NK Rijeka (horvát), SönderjyskE (dán), Charleroi (belga), Alanyaspor (török), Sankt-Gallen (svájci)

 

Legfrissebb hírek

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
32 perce

A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
4 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
14 órája

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
19 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
20 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
22 órája
Ezek is érdekelhetik