Gálázott a Manchester United a Bruges ellen

2020.02.27. 20:50
null
Hengerelt a United (Fotó: AFP)
A Manchester United öt góllal küldte haza a hamar emberhátrányba kerülő FC Bruges-t (5–0), így az angol csapat jutott a legjobb 16 csapat közé az Európa-ligában.

EURÓPA-LIGA,A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓ

Manchester United (angol)–FC Bruges (belga) 5–0 (Bruno Fernandes 27. – 11-esből, Ighalo 34., McTominay 41., Fred 82., 93.)
Kiállítva: Deli (23., Bruges)
Továbbjutott: a Manchester United, 6–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer az idegenbeli döntetlen után hét helyen változtatta meg a kezdőcsapatát az első mérkőzéshez képest, a lesérülő Anthony Martial helyén Odion Ighalo kezdett a centerposzton, mögötte Juan Mata és Bruno Fernandes szervezkedett. Utóbbi a mérkőzés elején kihagyott egy ziccert, majd lövését a kapufa hárította, Mata próbálkozását a remeklő Simon Mignolet fogta, majd a Liverpool volt kapusa majdnem egy újabb gólpasszal szomorította az MU híveit, de kirúgása után David Okere sarkazását hárította a földön ülő Harry Maguire.

Alig telt egy negyedóra a mérkőzésből, Mats Rits is kihagyott egy helyzetet, a tartalékos belga csapat tehát nem feltett kézzel lépett pályára az amúgy szintén sérülésektől tizedelt manchesteriek ellen.

Ehhez képest egy feltett kézből lett probléma, James Wilson lövését Simon Deli kézzel ütötte el az ötösön, a büntetőt Bruno Fernandes értékesítette, az elefántcsontparti védő pedig piros lapot kapott.

Innentől kezdve nem volt megállás, Fernandes és Mata lövetett gólt Odion Ighalóval, majd Scott McTominay talált nagyon okosan a jobb alsóba a 16-osról. Eldőlt tehát még az első félidőben a továbbjutás, a másodikban már nem szaggatta az istrángot az MU, de nem is állt le.

Solskjaer beküldte a kispadról a Jesse Lingard, Tahith Chong, Mason Greenwood triót, előbbi kihagyott egy óriási ziccert, de adott egy gólpasszt a beadását brazilos technikával értékesítő Frednek: könnyed győzelemmel jutott tovább az egyre jobb formát mutató Manchester United.

A ráadásban Chong remekül szolgálta ki Fredet, aki élményszámba menő gólt szerzett – a győzelem mellett régen látott MU-s örömfoci miatt tapsolhatott a hazai közönség. 5–0

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A többi mai El-mérkőzésről ITT olvashat!

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
14 órája

Megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Bragát az El-ben

Európa-liga
18 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
19 órája

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
22 órája

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
23 órája

„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

Európa-liga
Tegnap, 9:16

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 7:20

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
2026.02.26. 23:36
Ezek is érdekelhetik