El: Az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk – Lovrencsics G.

M. D.M. D.
2019.08.27. 16:49
null
Lovrencsics Gergő az elmúlt tizenöt év legfontosabb mérkőzésére készül a Ferencvárosban (Fotó: Micheller Szilvia)
Gőzerővel készül a Suduva elleni Európa-liga-párharc csütörtöki, hazai visszavágójára a Ferencváros labdarúgócsapata, amelynek kapitánya, Lovrencsics Gergő úgy véli, az elmúlt 15 év legfontosabb mérkőzése vár az FTC-re – a magyar válogatott futballista erről a zöld-fehérek hivatalos honlapjának beszélt.

 

„Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt tizenöt év legnagyobb meccs előtt állunk – idézi Lovrencsicset a fradi.hu. – Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klub, a csapat és a szurkolók számára. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk. Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az El kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadnia a pályán, a szívünket-lelkünket ki kell tennünk. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk.”

A Ferencváros csapatkapitánya fontosnak tartja a szurkolók szerepét is, hozzájuk is intézett néhány szót.

„Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk. Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat, és mi is boldogok lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája. Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet!” – hangsúlyozta Lovrencsics Gergő.

A Ferencváros csütörtökön 20 órakor csap össze a Suduvával az Európa-liga playoffkörének visszavágóján, a tét a csoportkörbe jutás. A párharc első meccsén Litvániában 0–0-s döntetlen született.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR),VISSZAVÁGÓ
Augusztus 29., csütörtök

20.00: Ferencváros–Suduva (litván) – élőben az NSO-n!
Budapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 0–0

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
21 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43