Európa-liga: nem volt könnyű, de megérdemelten nyertünk - Koman

2010.10.01. 09:14
null
Koman Vladimirt szorosan őrizték a debreceniek (Fotó: Action Images)
A Sampdoria magyar válogatott középpályása, Koman Vladimir klubja hivatalos honlapjának nyilatkozott a DVSC elleni tegnapi 1–0-s sikert követően. A 80. percben kisebb sérülés miatt lecserélt középpályás elmondta, nehéz dolguk volt, de megérdemelték a sikert.

„Nagy kihívást jelentett a honfitársaim ellen játszani, nehéz mérkőzés volt, amelynek a végén reális eredmény született – nyilatkozta a DVSC 1–0-s legyőzését követően Koman Vladimir. – A vártnál sokkal jobban megnehezítette a dolgunkat a Debrecen. Jól állunk a csoportban, ezen az úton szeretnénk továbbhaladni."  

„A saját szerepemet illetően elmondhatom, a Bariban az előző szezonban már játszottam szélsőként, így nem idegen tőlem ez a poszt, de mindig ott szeretném a legjobbamat nyújtani, ahol az edzőm számít rám" – fogalmazott a középpályás, aki a tegnapi mérkőzésen a bal szélen futballozott.

Koman hozzátette, nagyon sokat futott ezen a meccsen, és ez alighanem hozzájárult ahhoz, hogy görcsöt kapott, ami miatt a 80. percben le is kellett cserélni.  



 EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA, I-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SAMPDORIA (olasz)–DEBRECEN1–0 (Pazzini 18. – 11-esből)
Metaliszt Harkiv (ukrán)–PSV (holland) 0–2 (Dzsudzsák 27. – 11-esből, ill. Berg 30.)
 AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSV21103–1+2
4
2. Sampdoria 21102–1+1
4
3. Metaliszt Harkiv21015–2+3 3
4. Debrecen20020–6–6 0
Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
10 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
10 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
11 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
14 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52