El-selejtező: Leandróék otthon vesztettek, Szabó pirosat osztott

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 21:12
Hazai pályán szenvedett vereséget a brazil-magyar Leandro csapata, a ciprusi Omonia Nicosia a labdarúgó Európa-liga-selejtező csütörtöki játéknapján.

A három brazillal felálló Metaliszt Harkiv a szerb Marko Devics 24. percbeli góljával szerezte meg a győzelmet a ciprusi bajnok otthonában. Leandro végigjátszotta a mérkőzést.

A másik ukrán csapat, a Dnipro a hazai bajnoki veretlensége hétvégi elvesztése után a nemzetközi kupaporondon is leszálló ágba került: a lengyel Lech Poznan a kolumbiai Manuel Arboleda góljával győzte le Volodomir Besszonov csapatát.

A Lille romániai és a Levszki svédországi vendégjátéka nem hozott gólt, ellenben Odensében három találat is született. A dánok két góllal vezettek, Tom Hateley felső sarkos szabadrúgásból a 94. percben szerezte a vendég Motherwell szempontjából rendkívül fontos szépítő találatot. A skótok erejéből annak ellenére futotta szépítésre, hogy a 88. percben Szabó Zsolt játékvezető kiállította Steven Jenningset a soraikból.

A Feyenoord és a Gent Benelux-rangadója sok helyzetet hozott, a hollandok végül egy hajrábeli szögletet követően, Leroy Fer révén harcoltak ki minimális előnyt a visszavágóra.

 EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Szibir (orosz)–PSV (holland) 1–0
BATE (fehérorosz)–Marítimo (portugál) 3–0
PSG (francia)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
Leverkusen (német)–Tavrija (ukrán) 3–0
CSZKA Moszkva (orosz)–Anorthoszisz (ciprusi) 4–0
Rapid Wien (osztrák)–Aston Villa (angol) 1–1
Slovan (szlovák)–Stuttgart (német) 0–1
Vaslui (román)–Lille (francia) 0–0
Omonia (ciprusi)–Metaliszt (ukrán) 0–1
AIK (svéd)–Levszki (bolgár) 0–0
Dnipro (ukrán)–Lech Poznan (lengyel) 0–1
DVSC–Liteksz (bolgár) 2–0
Odense (dán)–Motherwell (skót) 2–1
Feyenoord (holland)–Gent (belga) 1–0
Steaua (román)–Grasshoppers (svájci) 19.45
Galatasaray (török)–Karpati (ukrán) 20.00
CSZKA Szófia (bolgár)–TNS (walesi) 20.30
Hajduk (horvát)–Unirea (román) 20.30
Genk (belga)–Porto (portugál) 20.30
Palermo (olasz)–Maribor (szlovén) 20.30
FC Bruges (belga)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 20.30
Lausanne (svájci)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 20.30
PAOK (görög)–Fenerbahce (török) 20.30
Liverpool (angol)–Trabzonspor (török) 20.45
Celtic (skót)–Utrecht (holland) 20.45
Timisoara (román)–Manchester City (angol) 20.45
Napoli (olasz)–Elfsborg (svéd) 21.00
Getafe (spanyol)–APOEL (ciprusi) 21.00
Dundee (skót)–AEK (görög) 21.00
AZ (holland)–Aktobe (kazah) 21.00
GYŐR–Dinamo Zagreb (horvát) 21.00 (Tv: Digi Sport)
Dortmund (német)–Karabah (azeri) 21.05
Sturm (osztrák)–Juventus (olasz) 21.05
Sporting (portugál)–Bröndby (dán) 21.30

Villarreal (spanyol)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)

22.00

A visszavágókat augusztus 26-án rendezik.

Legfrissebb hírek

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Robbie Keane: Sohasem utazom sehová döntetlenért, nem ilyen a mentalitásom

Európa-liga
2025.11.27. 21:59

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Európa-liga
2025.11.27. 20:43

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Hat helyen változtatott Robbie Keane a hétvégi felálláshoz képest – íme, az FTC isztambuli kezdőcsapata

Európa-liga
2025.11.27. 17:42

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19
Ezek is érdekelhetik