El-selejtező: Vágner Love büntetőt hibázott, Ballack viszont belőtte

2010.08.19. 20:26
A CSZKA Moszkva döntőnek tűnő, a Bayer Leverkusen és a Paris Saint-Germain megnyugtató előnyt szerzett magának a labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának csütörtöki játéknapján.

A CSZKA az elefántcsontparti Seydou Doumbia két góljával az első húsz percben megnyugtató előnyt szerzett az Anorthoszisz ellen, a fordulás után Zoran Tosics következett duplával. A hajrában még nagyobbra hízhatott volna a különbség, hiszen Argüellót kiállították a ciprusiaktól, Vágner Love pedig büntetőt lőhetett, de hibázott.

A Leverkusen már az első percben megszerezte a vezetést a Tavrija Szimferopol ellen Michal Kadlec 25 méteres lövésével, majd a 83. percben a cseh védő fejjel megduplázta csapata előnyét. A hazaiaknál a szünet után pályára lépett a nyáron igazolt Michael Ballack is – a 91. percben büntetőből ő adta meg a kegyelemdöfést az ukrán vendégnek.

A Paris Saint-Germain Peguy Luyindula révén a 3. percben kihasznált egy védelmi hibát, nagy fölényben is játszott, ám a második góljára a 60. percig kellett várni – akkor Guillaume Hoarau lőtt a Maccabi Tel-Aviv kapujába.

 EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Szibir (orosz)–PSV (holland) 1–0
BATE (fehérorosz)–Marítimo (portugál) 3–0
PSG (francia)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
Leverkusen (német)–Tavrija (ukrán) 3–0
CSZKA Moszkva (orosz)–Anorthoszisz (ciprusi) 4–0
Rapid Wien (osztrák)–Aston Villa (angol) 18.45
Slovan (szlovák)–Stuttgart (német) 18.45
Vaslui (román)–Lille (francia) 19.00
Omonia (ciprusi)–Metaliszt (ukrán) 19.00
AIK (svéd)–Levszki (bolgár) 19.00
Dnipro (ukrán)–Lech Poznan (lengyel) 19.00
DVSC–Liteksz (bolgár) 19.00 (Tv: Digi Sport)
Odense (dán)–Motherwell (skót) 19.05
Feyenoord (holland)–Gent (belga) 19.15
Steaua (román)–Grasshoppers (svájci) 19.45
Galatasaray (török)–Karpati (ukrán) 20.00
CSZKA Szófia (bolgár)–TNS (walesi) 20.30
Hajduk (horvát)–Unirea (román) 20.30
Genk (belga)–Porto (portugál) 20.30
Palermo (olasz)–Maribor (szlovén) 20.30
FC Bruges (belga)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 20.30
Lausanne (svájci)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 20.30
PAOK (görög)–Fenerbahce (török) 20.30
Liverpool (angol)–Trabzonspor (török) 20.45
Celtic (skót)–Utrecht (holland) 20.45
Timisoara (román)–Manchester City (angol) 20.45
Napoli (olasz)–Elfsborg (svéd) 21.00
Getafe (spanyol)–APOEL (ciprusi) 21.00
Dundee (skót)–AEK (görög) 21.00
AZ (holland)–Aktobe (kazah) 21.00
GYŐR–Dinamo Zagreb (horvát) 21.00 (Tv: Digi Sport)
Dortmund (német)–Karabah (azeri) 21.05
Sturm (osztrák)–Juventus (olasz) 21.05
Sporting (portugál)–Bröndby (dán) 21.30

Villarreal (spanyol)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)

22.00

A visszavágókat augusztus 26-án rendezik.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
3 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
5 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
6 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
6 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
7 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
11 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
13 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
14 órája