Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

D. S. B.D. S. B.
2025.07.17. 12:25
null
Jan Van Daele (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabály megsértése miatt kizárta a Konferencialigából a szlovák élvonalbeli Dunaszerdahelyi AC-t, s helyette az FC Kassa indulhat a sorozatban. Az ügyben most megszólalt a csallóköziek sportigazgatója, Jan Van Daele is.

Ismert, hogy a DAC-ot kizárták az európai kupasorozatokból, s a Sportdöntőbíróságnál benyújtott fellebbezésük sem vezetett eredményre, így a dunaszerdahelyiek helyett az FC Kassa szerepelhet a nemzetközi porondon.

Jan Van Daele sportigazgató most a sportolunk.sk-nak felelevenítette, az UEFA 2024 októberében körlevélben jelezte, hogy a több klub tulajdonlására vonatkozó ellenőrzési határidőt június 3-ról március 1-re módosította. Erről a kontinentális szervezet december 16-án e-mailt küldött a kluboknak, de a DAC a levelet egy olyan általános címre kapta, amelyet nem használ hivatalos tárgyalásokra.

„Hasonló eset történt az angol Crystal Palace csapatával. Ez nem kifogás – éppen ellenkezőleg, klubon belül teljes felelősséget vállalok érte. Mégis úgy gondolom, hogy az UEFA részéről időzítés szempontjából rendkívül rosszul volt megszervezve az egész folyamat” – vázolta fel Jan Van Daele a helyzetet. A belga ügyvezető 2025 májusában lemondott a Győrben betöltött pozíciójáról, így a két klub között nem állt fenn a kapcsolat, ráadásul hangsúlyozza: „A tulajdonosi struktúrák szintjén semmilyen probléma nem volt. Ha lett volna, nem mentünk volna a CAS elé – nem vagyunk naivak” – tette hozzá Van Daele, aki a fellebbezés elutasítása ellenére hét és fél órán keresztül tárgyalt főleg arról, hogy az UEFA megfelelően és szabályosan kommunikálta-e a határidő módosítását.

„Ami még nehezebben elfogadható: az UEFA-nak lehetősége lett volna egy rövid átmeneti időszak bevezetésére, és ezt belsőleg el is ismerte az Európai Klubszövetség (ECA) előtt, amely ezt az információt továbbította a tagsági klubok felé. A tulajdonosi viszonyok módosítása összetett folyamat, ezt nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani. Meggyőződésem, hogy ha az eredeti, június 3-i határidő marad érvényben, az egész ügy komplikációk nélkül megoldható lett volna” – tette hozzá a DAC ügyvezetője. 

 

Legfrissebb hírek

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32

NS-infó: Robert Klauss lesz a DAC edzője

Minden más foci
2026.06.04. 13:06

Távozik a vezetőedző a dunaszerdahelyi labdarúgócsapattól

Minden más foci
2026.06.03. 12:42

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Vladimír Weiss a jövőben is szívesen játszana Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.06.02. 14:16

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32
Ezek is érdekelhetik