Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.24. 23:13
null
Bognár György jónak ítélte a Maribor elleni eredményt, mégis maradt benne hiányérzet (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, a Paksi FC hazai pályán Windecker József góljával 1–0-ra győzött a szlovén Maribor ellen a Konferencialiga-selejtező második körének odavágóján. A mérkőzés után a tolnaiak vezetőedzője, Bognár György, a gólszerző, Windecker József és Hinora Kristóf értékelt az M4 Sportnak.

Bognár György értékelését azzal kezdte, hogy az eredmény jó számukra, ennek ellenére hiányérzete van.

„Az utolsó negyedórában már arra vigyáztunk, hogy megnyerjük a meccset egy nullára, ahelyett, hogy megpróbáltunk volna rúgni még egy gólt. Azért cseréltem be két friss csatárt, hogy a végén veszélyesebbek legyünk, de nem jutott el hozzájuk a labda” – mondta Bognár, elismerve, hogy jobb játékot várt a csapatától, s úgy érzi, több volt a mérkőzésben.

A paksiak győztes gólját szerző Windecker József szerint néhány dologban változtatniuk kell a visszavágóra, ugyanis Szlovéniában nehéz dolguk lesz.

„Az első félidőben úgy éreztük, sokkal több volt, az összes hibánkat majdnem megbosszulták, mert eljutottak helyzetekig, de szerencsére gólt nem sikerült rúgniuk. A második félidőt jól kezdtük, voltak lehetőségeink, megszereztük a vezetést, utána viszont, el kell ismerni, benyomtak minket a kapu elé, és voltak helyzeteik, de ezen változtatnunk kell” – summázta a középpályás.

 

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:56

Windecker fejese döntött, a Paks egygólos előnnyel utazhat Mariborba

Játéktudásban jobbnak tűntek a szlovének, de a Paks remek csapatjátékkal és kimagasló lelkesedéssel megszerezte a győzelmet.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–MARIBOR (szlovén) 1–0 (0–0)
Paks, Fehérvári úti Stadion, 2398 néző. Vezette: Rob Harvey (Wayne McDonnell, Robert Clarke) – írek
PAKS: Kovácsik – Kinyik (Gyurkits, 90+2.), Vas G., Vécsei – Hinora, Windecker, Balogh B., Papp K., Zeke – Tóth B. (Hahn, 70.), Haraszti (Böde, 79.). Vezetőedző: Bognár György
MARIBOR: Jug – Sirvys (Spanring, 78.), M'bondo, Rekik, Bumbic – E. Taylor (Z. Repas, 82.), M. Bamba, Borys (J. Repas, a szünetben) – Szudani, Mbina (Tetteh, 58.), Komáromi (Tshipamba, 58.). Vezetőedző: Tugberk Tanrivermis
Gólszerző: Windecker (52.)

Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
8 órája

A Rijeka nyerte meg a felhőszakadás miatt félbeszakadt Kl-meccset

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:59

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 23:09

Bolláék egy hármast kaptak a Fiorentinától; az AEK hazai pályán egy hatost gurított a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 21:07

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09
Ezek is érdekelhetik