Vívó-vb: döntős a női kardcsapat!

Vágólapra másolva!
2022.07.23. 11:40
null
Battai Sugár, Katona Flóra és Pusztai Liza már elődöntős Rómában (Fotó: Tumbász Hédi)
Nagyszerű vívással döntőbe jutott a magyar női kardcsapat a kairói vívó-világbajnokságon.

A Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású együttes pénteken legyőzte az üzbégeket, majd a bolgárokat, ezzel biztosította helyét a legjobb nyolc között.

A negyeddöntős mérkőzéseket már szombaton, a vb utolsó napján rendezték, a magyarok az olaszokkal mérkőztek az elődöntőért.

Az összecsapás meglehetősen hullámzóan alakult, volt benne magyar szempontból 0:5-ös és 11:1-es asszó is, de éppen az utóbbinak köszönhetően a negyedik párharc végétől a nyolcadik zárultáig a magyarok vezettek. Az olaszok néha közelebb zárkóztak, sőt az utolsó előtti ütközetben fordítottak is, mert Katona kevés tust adott, de a végén Pusztai 6:3-ra verte Rossella Gregoriót, ez pedig kéttusos magyar győzelmet ért.

Az elődöntőben a magyarok azokkal a spanyolokkal találkoztak, akiknél a júniusi Európa-bajnokságon jobbnak bizonyultak. Mint kiderült, az erőviszonyok azóta nem változtak, megint magyar sikerrel zárult az ütközet.

Pusztai 5:2-es győzelmét követően ugyan Battai kikapott 5:3-ra, de utána három magyar győzelem következett, ráadásul ezek közül kettő 5:0-s volt. A 25:12-es vezetés magabiztossá tette a magyarokat, a spanyolok pedig még inkább elbizonytalanodtak, emiatt nem volt esélyük a felzárkózásra. Még a csereként beállt Szűcs is 5:2-re hozta a maga asszóját, így a vége fölényes, 14 tusos győzelem lett.

Menet közben az edzőktől a lelátóról is érkeztek tanácsok, és két alkalommal is jól jelezték, hogy érdemes videózást kérnie a páston lévő magyar vívónak.

A döntő, amelyben a franciákkal kell majd megvívni az aranyéremért, 17.45 órakor kezdődik.

Női kardban 29 csapat indult.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
NŐI KARD, CSAPAT
PÉNTEKEN VÍVTÁK
A 32 KÖZÖTT
Magyarország–Üzbegisztán 45:33
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Bulgária 45:41
SZOMBATON VÍVTÁK
NEGYEDDÖNTŐ

Magyarország–Olaszország 45:43
Franciaország–Azerbajdzsán 45:25
Japán–Egyesült Államok 45:33
Spanyolország–Németország 45:42
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Spanyolország 45:31
Franciaország–Japán 45:43

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik