Battai Sugár: Ebben sokkal több volt…

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Antony
2026.06.19. 20:54
null
Battai Sugár (Fotó: Czinege Melinda)
Negyedikként végzett az Európa-bajnokságon a magyar női kardcsapat – a bronzmeccs után Battai Sugár értékelt.

– Még akkor sem aggódtunk olyan nagyon, amikor az elődöntőben az oroszok elkezdték ledolgozni a hátrányt, mondván, majd jön Battai Sugár, és a legvégén lerendez mindent. Ezúttal nem így történt… Mintha az elődöntő harmadik harmadában valami megbillent volna a csapatban, s ez sajnos visszaköszönt a bronzmeccsen is. Mi történt? 
– Ebben sokkal több volt, és valóban, meg tudtuk volna verni az oroszokat is. Az utolsó körben viszont ők olyan mentális állapotba kerültek, hogy tényleg átbillent az egész – a javukra. Ők nagyon feljöttek, mi pedig leengedtünk. Küzdöttünk foggal-körömmel, de valahogy senkinek sem jött be semmi. Az én utolsó asszómra legalábbis biztosan ez volt a jellemző: hiába volt meg az ötlet, hiába váltottam, ha kellett, az ellenfelem mindig jól reagált, utána meg már kicsit el is siettem a végét. 

– Hogyan telt az elődöntő és a bronzmeccs közötti idő?
– Nem volt könnyű összeszedni magunkat, mindannyiunkat megviselt az elődöntő, hiszen nagyon szerettünk volna érmet ezen az Európa-bajnokságon. De mivel az elveszített elődöntő után erre még volt esélyünk, összekapartuk magunkat: kicsit pihentünk, aztán készültünk a bronzasszóra. Elengedtük az elődöntőnket, és szerintem jól álltunk oda a bronzmeccsre az olaszok ellen, ám megint jött egy mentális blokk, amiből nem tudtunk kijönni. 

– Találjunk pozitívumot: tavaly is negyedikek lettek az Eb-n, legalább pontokat nem veszítenek a világranglistán. 
– Így is lehet nézni. Meg úgy is, hogy ezek után abban kell bíznunk, hogy a tavalyi évhez hasonló, vagy netán még jobb eredmény következik a világbajnokságon. (A tbiliszi vb-n a női kardcsapat bronzérmet szerzett tavaly – a szerk.)

– Ez a pénteki nem volt jó napja a magyar vívósportnak, ez tény, viszont fel kell állni. Battai Sugárnak ilyenkor mi segít?
– Egyértelműen az, hogy minél többet legyek a családommal, hogy az edzőmmel kiértékeljük ezt az Európa-bajnokságot – a nem jól sikerült versenyekből én mindig sokkal többet tudok tanulni, mint azokból, ahol jól szerepeltem. Tanulságos Eb volt ez, úgy gondolom, egy-két napig nem is kell feltétlenül ezen túllépni, utána viszont szépen fel kell dolgozni a történteket. Az Eb utáni hét szabad, aztán kezdődik a felkészülés a világbajnokságra, akkor már arra kell koncentrálnunk. 

A szombati műsor
9.00: női tőr, csapatverseny (Magyarország)
10.20: férfi kard, csapatverseny (Magyarország)
17.15: döntők

 

Legfrissebb hírek

Vívás: egyedülálló sorozat Európában a Vasastól

Utánpótlássport
2026.10.29. 09:02

Népsport: a magyar kard ősbohém zsenije

Népsport
2026.10.27. 10:58

Vívás: meglepetésből nem volt hiány a junior párbajtőrözők válogatóján

Utánpótlássport
2026.10.26. 17:30

Vívás: ezüstérmes a junior női tőrcsapat Tunéziában

Utánpótlássport
2026.10.26. 10:30

Koch Máté: Gyilkos sportág a vívás, s benne a negyeddöntő még inkább

Egyéb egyéni
2026.10.22. 10:58

Gyász: elhunyt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes tőrvívó

Egyéb egyéni
2026.10.19. 17:16

A jövő sztárjai: Csonka Dorottya, Kósa Miklós

Utánpótlássport
2026.10.19. 08:59

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.10.18. 20:32