Battai Sugár: Megveregettem a saját vállamat és az edzőmét, Dávid Lászlóét is

– Még benne vagyunk a nyolc napban, úgyhogy Isten éltesse! Kétségtelen: csodás ajándékkal lepte meg saját magát – és persze minket is.
– A selejtezőben nem kellett vívnom, aznap volt a születésnapom, sokan üzentek és köszöntöttek fel ott, a helyszínen is, ez nagyon feldobott, s azt hiszem, emiatt is tudtam felszabadultan pástra lépni szombaton a főtáblán – válaszolta az immár 23 éves Battai Sugár Katinka: az athéni világkupa-viadal megnyerésével második vk-aranyát szerezte egyéniben Dávid László tanítványa, az elsőt 2023 márciusában gyűjtötte be – ugyanott.

– Vajon az a szombat egy, a vívók által csak „a nap”-ként emlegetett nap volt, vagy inkább annak köszönhette az aranyat, mert képes volt minden előhúzni a zsákból, s akkor is megtalálni a jó megoldásokat, amikor nem ment úgy a vívás?
– Mindkettő igaz. Volt, hogy minden bejött: működött az ötletem, s az ellenfelem éppen úgy reagált, ahogyan azt én akartam, ezzel együtt több olyan asszóm is volt, ahol jött a blokk, vagyis ahol sorozatban kaptam a tusokat – annak örültem, hogy ez sem zökkentett ki, s egyszer sem fordult elő, hogy a nehézségekből ne tudtam volna visszajönni.

– Mi zajlik le önben, amikor kapja a tusokat? Hogy zajlik ez a folyamat ott belül?
– Athénban nagyon koncentrált voltam, amikor több tust kaptam egymás után, akkor sem indultam el abba az irányba, hogy „jaj, most akkor mi lesz?”. Azt hiszem, vagyok már annyira rutinos, hogy ilyenkor ne essek pánikba: képes voltam végiggondolni mindent, mentálisan erős voltam, s ha tust kaptam, akkor is mentem tovább – és persze segített az is, hogy nemcsak hallottam, hanem meg is hallottam az edzőm tanácsát, ha gond volt. Magabiztos és agresszív voltam egész nap, azt hiszem, ennek köszönhetem ezt az aranyat.

– A huszonhárom éves, mindig kedves és mosolygós Battai Sugár rutinos és agresszív: aki még nem látta önt a páston, ezen talán jót mosolyoghat. A szezon kezdetekor rendszerint ilyen célokat tűz ki maga elé, tehát például azt, hogy legyen agresszívabb, legyen magabiztosabb a vívása?
– Igen. Ha ezekben képes vagyok fejlődni, azok úgyis hozzák magukkal az eredményeket. Ráadásul a mi sportágunkban ennél konkrétabb eredményeket kitűzni nincs is túl sok értelme, hiszen a siker nagyban függ a tábla alakulásától is. Az agresszív és magabiztos vívás cél volt a szezon elején, akárcsak az, hogy el is higgyem, ha nem is megy mindig jól a vívás, akkor is képes vagyok az elképzeléseimet ráerőszakolni az ellenfelemre. Ha nem nyertem volna Athénban, akkor is kijelenthetném, hogy fejlődtem: sokat dolgozom mentális téren is, az edzésekbe beleteszem a száz százalékot – ezúttal az arany visszaigazolta ezt.

– Teljesítette a célját, ráadásul vk-aranyat nyert Athénban: megveregette a vállát, vagyis képes megdicsérni saját magát ilyenkor?
– Megveregettem a saját vállamat és az edzőmét, Dávid Lászlóét is. Egy-egy versenynap végén mindig átgondolom az asszóimat, peregnek a fejemben a tusok, az akciók, és szombat este úgy összegezhettem: ez tényleg egy jó nap volt!

– Abból a szombatból idézzünk fel két asszót, elsőként a Szűcs Luca elleni elődöntőt: köztudott, hogy nagyon jó barátnők, hosszú évek óta együtt készülnek, ismerik egymást nagyon – hogyan teltek el az elődöntő előtti percek?
– Alapvetően nem szeretek magyarral vívni egy nemzetközi versenyen, olyanra pedig még nem is volt példa, hogy a négy között találkoztam honfitárssal, így teljesen más volt a hangulatunk, amikor kiderült, hogy egymás ellen vívunk. Örültünk a másik sikerének, egymásnak, fel voltunk dobva már attól is, hogy vívhatunk tovább, ráadásul a négy között. Persze még jobb lett volna, ha a döntőben találkozunk… Amúgy ugyanúgy viselkedtünk, mint máskor, más versenyek során: beszélgettünk, aztán persze a kezdés előtti percekben már nem, ott már mindenki saját magára figyel.

– Sokszor hangoztattam már, ha valakit nem látok sohasem feszültnek, idegesnek a páston, az ön: kicsit sem izgult amiatt, hogy a regnáló világbajnok, a sportág nagy klasszisa, az orosz Jana Jegorjan vár önre a döntőben?
– Magabiztos voltam, lehet, hogy ezután már jobban fog készülni belőlem, de Athénig úgy éreztem, nem fekszik neki annyira a vívásom. Vertem már meg őt korábban csapatversenyen, egészen fiatalként is vívtam vele szoros asszót, úgyhogy az volt bennem, ha a saját ritmusomat tudom diktálni, nem lehet gond.

– Nem is volt. Mit mondott önnek Jegorjan a döntő után?
– Nagyon kedves volt, gratulált, dicsérte a vívásomat, és megkérdezte, hány éves vagyok, mondtam is neki, hogy már huszonhárom!