Rp. gyorskorcsolya: Liuék először indultak versenyen kínai színekben – videó

D. S. B.D. S. B.
2023.03.31. 12:42
null
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az első kínai versenyükön (Fotó: Getty Images)
Néhány nappal azután, hogy bemutatkoztak új klubjukban, a Shaoang Tiencsinben, pénteken már a kínai nemzeti rövid pályás gyorskorcsolya-bajnokságon indultak kínai zászló alatt a magyar színekben olimpiai bajnoki címet szerző Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang – szúrta ki a Magyar Nemzet.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang 2022 végén hagyták el Magyarországot, s országváltást kezdeményeztek, hogy kínai színekben folytathassák pályafutásukat.

Az adminisztrációs folyamat lezárult, így Liuék már kínai állampolgárok, a magyarról pedig lemondtak, mert Kínában nincs lehetőség kettős állampolgárságra.

A testvérek célja, hogy bekerüljenek a kínai válogatottba, s erre az első lépéseket a pénteken kezdődött és vasárnapig tartó kínai nemzeti bajnokságon tehetik meg.

A tavalyi olimpiának is otthont adó pekingi létesítményben rendezett eseményen Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is megnyerte az 1500 méteres futamát, így meg is tették az első lépéseket, hogy kínai válogatottak legyenek.

A LIU FIVÉREK FUTAMÁRÓL KÉSZÜLT VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18
Ezek is érdekelhetik