Jászapáti Petra: Visszavonulok!

– Tavaly júliusban olvashattunk egy meglehetősen szomorú nyilatkozatot öntől, akkor tudatta a világgal, hogy elszakadt a keresztszalagja, így nem lehet ott a milánói olimpián, s ezúttal sem túl vidám az apropója a találkozásunknak, merthogy – folytatja a mondatot?
– Visszavonulok – jelentette ki határozottan, de már mosolygósan Jászapáti Petra, az olimpiai bronz-, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó. 

– Benne volt ez is a pakliban a sérülése után, meg az is, hogy folytatja. Miért döntött a befejezés mellett? 
– Ez egy hosszú folyamat volt: a sérülésem után nem is nagyon tudtam másra gondolni, csak arra, hogyan jutok el mindig a másnaphoz, akkor az volt a legfontosabb, hogy lábra álljak, hogy újra megtanuljak járni. Emellett sérült a lelkem is, sok mindent helyre kellett tennem magamban ahhoz, hogy egyáltalán azon kezdhessek el gondolkozni, hogyan tovább. Akkor még nem tudtam, merre induljak. Az utolsó két kvalifikációs viadalon ott voltam a csapat mellett, egészen más perspektívából láthattam a sportágunkat, aztán a milánói olimpia idején előbb a stúdióban, majd a helyszínen lehettem az M4 Sport szakkommentátora. Egy sportoló általában négyéves ciklusokban gondolkozik, amikor hazajöttem Olaszországból, nálam is lezárult ez a négy esztendő, s akkor jött igazán a gondolkozás. Éreztem, hogy nincs már meg bennem az a tűz, nincs akkora éhségérzetem, hogy még négy évet végig tudjak csinálni. Kellő motiváció hiányában nem juthat el az ember olyan magasságokba, ahol már járt a sérülése előtt, annál fentebb meg még kevésbé… A motiváció, a tűz és az éhség hiánya volt az első gondolatébresztő, hogy talán másfelé kell folytatni az utamat. 

– Vagyis a milánói olimpián még nem az zakatolt a fejében, hogy biztosan abbahagyja? 
– Nem. Jó érzés volt, hogy nyitva volt az ajtó, vagyis senki sem sürgette a döntést, nem akarta senki sem, a szövetség sem, hogy bármi és bárki befolyásoljon, s ezért végtelenül hálás vagyok. Amikor elutaztam Milánóba, még ott volt a lehetőségek között, talán folytatom. Nem volt jó, különösen az első alkalmak során, látni a vetélytársakat az eredményhirdetéseken, rossz volt az az érzés, hogy én még csak beleszólni sem tudtam a küzdelembe. De aztán valahogy mégis békére leltem – már ott, az olimpián. Ennek ellenére sem volt könnyű a következő egy hónap, amikor végül is kikristályosodott a döntésem. 

– Isten ments, hogy elvegyem a békéjét, de abban, hogy eltűnt a motivációja, benne van az is, hogy tavaly februárban előbb a válla sérült meg, majd mikor abból a műtétből felállt, jött a keresztszalag-szakadás? Azt érezhette, megint küzdhetek a talpra állásért, persze, hogy eltűnt a tűz… 
– Ehhez még hozzátenném, hogy a a 2023–24-es szezont szinte teljes egészében kihagytam egy vírusfertőzés miatt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy abból egyáltalán visszatértem. Aztán jött a vállsérülés, s már majdnem utolértem magam, amikor egy banális feladat során újból a földre kerültem. Mindenféle értelemben. De nem szeretném csak a sérülésekre fogni a döntésemet, még akkor sem, ha egyikből sem volt egyszerű a felállás, sőt a keresztszalag-szakadás után még most sem vagyok teljesen gyógyultnak tekinthető.

– Hogyan hozza meg a döntéseit Jászapáti Petra? Megkérdez másokat, meghallgatja a hozzá legközelebb állók véleményét, vagy inkább egyedül töpreng és határoz? 
– Hiszek abban, hogy jó az, ha megosztjuk másokkal mindazt, ami bennünk van. Nem kell a megoldást várni a másiktól, viszont a beszélgetések során egyik gondolatot követheti a másik, benne is így formálódott sok minden. De volt olyan is, hogy nem beszélgettem senkivel, csak leírtam a naplómba, mit is gondolok. Azt hiszem, nekem szükségem is volt arra, hogy ez a döntés csak az enyém legyen, abba ne szóljon bele senki sem – ezt tiszteletben is tartotta mindenki, senki sem terelgetett semerre, pusztán csak meghallgattak, ha éppen azt szerettem volna. Végül eljutottam odáig, hogy már nemcsak belül, magamban, hanem hangosan is ki tudtam mondani: befejezem. 

– Könnyekkel kísért folyamat volt ez?
– Ó, persze! Kicsit olyan ez, mint a gyász, hiszen valaminek vége van, ugyanakkor van benne sok-sok szépség is. Volt ennek a pályafutásnak egy nagyon kedves, nagy szép eleje, egy gyönyörű közepe, és egy megható vége. Közhely, de igaz: ha valami elkezdődik, az egyszer be is fejeződik, én pedig szerettem volna, hogy ez a lezárás méltó legyen – méltó ahhoz, amit beletettem ebbe a pályafutásba.

– Milyen jelzők jutnak az eszébe a pályafutásáról?
– Leginkább az, hogy formált engem. A sport nélkül nem lennék az, aki vagyok. Három-négyéves koromban már ott volt a lábamon a görkorcsolya, nyolcéves korom óta versenyeztem, aztán a 2010-es vancouveri játékok után határoztam el, hogy én is el akarok jutni egy olimpiára. Sok mindent sorolhatnék, sokféle hatás és élmény ért, ennek köszönhetően vagyok az, aki vagyok. 

– Hol volt ennek a pályafutásnak a csúcsa? 
– Több ilyen is volt, többször éreztem azt, hogy léptem egy nagyobbat előre. Az egyik ilyen 2016 volt, amikor életemben először futottam negyvenkét másodperces ötszáz métert. A következő Pjongcsang: már az nagy eredmény volt, hogy ott lehettem, de pályafutásom egyik meghatározó élménye volt, hogy láttam a fiúkat olimpiai aranyérmet nyerni. Aztán jött négy évvel később a vegyes váltóval szerzett bronz Pekingben, majd tavaly az Európa-bajnokság.

– Merre tovább?
– Ahogy szokták mondani, nyílik a világ – most már számomra is. A sportoló valamiféle burokban él, a döntés meghozatala után egy ideig ijesztő is volt másfelé nézegetni, de ez az érzés mostanra megszűnt, már inkább izgatott vagyok, vajon merre is indulok tovább. A szövetség nagyon segítőkész volt a rehabilitációm során, segítettek abban, hogy elvégezhessek egy kurzust, a nemzetközi sportvezetői programot – ez is lehet egy irány. Szeretnék a sport közelében maradni, ha nem is edzőként.

– Vagyis marad szerelem a short track? 
– Ebben a sportágban nekem minden szép. A mindennapok is, még ha az kívülről akár unalmasnak is tűnhet, de szerintem szép, hogy mindig egyes nap van egy cél, amelyért le lehet menni a jégpályára: akár az, hogy gyorsabb legyél, akár az, hogy szebben korcsolyázz. A versenyek pedig… Én imádtam versenyezni!

– Talán már meg is fogalmazta a beszélgetésünk során, mégis megkérdezem: mit kapott a rövid pályás gyorskorcsolyától. 
– Mindent. Találkoztam a férjemmel. Megismertem önmagamat, megtanított a kitartásra, arra, hogyan legyen rugalmas, alkalmazkodó. Megéltem nagyon rossz és nagyon jó napokat és időszakokat, s ez a hullámzás is segített abban, hogy mindig megtaláljam a szépet. Nehéz kiemelnem ennél többet, bármi mást, de ha újrakezdhetném, újrakezdeném.

JÁSZAPÁTI PETRA NÉVJEGYE
Született: 1998. december 31., Szeged
Klubja: Szegedi Korcsolyázó Egyesület
Edzői: Szabó Krisztián, Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina, Nicholas Gooch
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (vegyes váltó, 2022), vb-2. (váltó, 2017), Európa-bajnok (500 m, 2025), 5x Eb-2. (1000 m, 2025; váltó, 2017, 2018, 2023, 2025), 3x Eb-3. (1000 m, 2023; váltó, 2015, 2019)