MOB-botrány: az elnök távozását kérik a kirekesztett szervezetek is

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.12.29. 09:30
null
Kulcsár Krisztián távozását kérik a kirekesztett szervezetek is (Fotó: Török Attila, archív)
Közös nyilatkozatot adott ki a Magyar Olimpiai Bizottságból kirekesztett szervezetek egy része, az aláírók – a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Sportjogász Társaság – várják további jogfosztott testületek csatlakozását, miközben a közgyűlést alkotó sporttársaktól azt kérik, vonják meg a bizalmat Kulcsár Krisztiántól.

„Felvetődhet a kérdés, hogy miért csak most deklaráljuk az aggályainkat (…) Nos, éppen azért, mert senki sem akart olyan színben feltűnni, hogy a saját pozícióját félti, az egyéni érdekeit a közös ügy elé helyezi – áll többek között a lapunknak eljuttatott közleményben, melyet keretes írásunkban teljes egészében elolvashatnak. – Mára azonban bebizonyosodott, hogy súlyosan visszaéltek ezzel a bizalommal, a szervezet és a létszám drasztikus megváltoztatása csupán azt a célt szolgálta, hogy az őt megválasztó közgyűlés helyett, illegitim módon, tisztújítás nélkül egy teljesen új, a saját képére formált MOB-közgyűlést hozzon létre az elnök.”

A nyilatkozatot aláírók szerint az okozott károkat jóvátenni rövid távon talán nem is lehet, de a kárenyhítés mindenképpen az elnök távozásával és egy új alapszabály megalkotásával kezdődik.

„Ezért kérjük – immár a MOB-tagságon kívülről – Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint távozását. A közgyűlést jelenleg alkotó sporttársainktól pedig azt, hogy ennek, a magyar sportéletben immár általánosnak mondható igénynek szerezzenek érvényt, elsőként a december 30-ra összehívott rendkívüli közgyűlésen, amelyen megvonhatják a bizalmukat – a mi nevünkben is – a MOB jelenlegi elnökétől, Kulcsár Krisztiántól.”

Mindeközben elmaradt a MOB sebtében, kedden reggelre összehívott elnökségi ülése, miután a Kulcsár távozását követelő kilenc tag jelezte, hogy nem lesz ott: nem kívánnak már ülésezni a csütörtöki rendkívüli közgyűlésig; nem akarnak együtt dolgozni az elnökkel, akinek sorsáról aznap dönt bizalmi szavazással a tagság.

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁGBÓL KIREKESZTETT SZERVEZETEK KÖZÖS NYILATKOZATA

„A Magyar Olimpiai Bizottságban évtizedekig az alapszabályban garantált képviselettel rendelkező, de onnan a legutóbbi változtatással kirekesztett szervezetek képviselőiként egyetértünk abban, hogy a MOB jelenleg hatályos alapszabálya nem felel meg az olimpiai mozgalom hazai hagyományainak, nem biztosítja a közgyűlés hagyományosan bevált működését, funkcióit, tekintélyét, legitimitását. Felvetődhet a kérdés, hogy miért csak most deklaráljuk az aggályainkat, miután többen is voltak a képviselőink közül, akik meg is szavazták a jelenlegi helyzetet előidéző, rossz felfogású alapszabályt. Nos, éppen azért, mert senki sem akart olyan színben feltűnni, hogy a saját pozícióját félti, az egyéni érdekeit a közös ügy elé helyezi. Mindenki nyelt egyet, önmérsékletet tanúsított, mert bíztunk abban, hogy az elnök és a főtitkár végső soron jót akar, a magyar sport érdekében dolgozik, és nem akartunk éppen mi a megújulás akadálya lenni.

Mára azonban bebizonyosodott, hogy súlyosan visszaéltek ezzel a bizalommal, a szervezet és a létszám drasztikus megváltoztatása csupán azt a célt szolgálta, hogy az őt megválasztó közgyűlés helyett, illegitim módon, tisztújítás nélkül egy teljesen új, a saját képére formált MOB-közgyűlést hozzon létre az elnök. Olimpiai bajnokokat, mesteredzőket, a magyar sportot évtizedek óta – és sikeresen – szolgáló, köztiszteletben álló MOB-tagokat söpörtek ki a közgyűlésből egy tollvonással, s mindezt úgy, hogy igen cinikus módon velük magukkal íratták alá az erről szóló ítéletet, a jóhiszeműségükkel végtelenül visszaélve. Majd, hogy az eljárás még visszásabb legyen, a sporton kívülről érkező, óhatatlanul tájékozatlan személyiségek, mint jelölőbizottság mögé bújva próbálták meg helyettesíteni a régi tagokat a saját jelöltjeikkel. Mindezt azért tehették, mert a bizalmunk sokáig kikezdhetetlennek tűnt, ám végül már az elnökség is érezte, hogy vállalhatatlan, ami történik és megálljt parancsolt a roppant káros folyamatnak.

Mára pedig mindenki számára világossá vált, hogy az elmúlt hónapok fejleményei milyen súlyos károkat okoztak a 126 éves magyar olimpiai mozgalomnak és a MOB-nak. Ezeket jóvátenni rövid távon talán nem is lehet, de a kárenyhítés mindenképpen az elnök távozásával és egy új alapszabály megalkotásával kezdődik. Ezért kérjük – immár a MOB-tagságon kívülről – Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint távozását. A közgyűlést jelenleg alkotó sporttársainktól pedig azt, hogy ennek, a magyar sportéletben immár általánosnak mondható igénynek szerezzenek érvényt, elsőként a december 30-ra összehívott rendkívüli közgyűlésen, amelyen megvonhatják a bizalmukat – a mi nevünkben is – a MOB jelenlegi elnökétől, Kulcsár Krisztiántól.”

Sportegyesületek Országos Szövetsége
Magyar Paralimpiai Bizottság
Magyar Edzők Társasága
Magyar Sportújságírók Szövetsége
Magyar Sportjogász Társaság

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik