MOB: fizetésemelése után négymilliós jutalmat is kapott Kulcsár, szabálytalanul

Vágólapra másolva!
2021.12.27. 16:18
null
Vékássy Bálint (balra) és Kulcsár Krisztián (Fotó: Tumbász Hédi)
Kulcsár Krisztián 116 százalékos fizetésemelése után újabb, a Magyar Olimpiai Bizottságon belüli kifizetésekről szerzett tudomást az Origo.

Az Origo egy magát megnevezni nem kívánó informátorra hivatkozva írta meg, hogy a MOB elnökségének idén májusban Nyíregyházán tartott kihelyezett ülésén Vékássy Bálint főtitkár bejelentette, hogy Kulcsár Krisztián elnök egyszeri jutalomban (fizetéskiegészítésben) részesült.

„A főtitkár arra kérte az elnökségi tagokat, hogy ezt a kifizetést vegyék tudomásul, amit az elnökség meg is tettírja az Origo. Ugyanakkor, ha megnézzük a MOB honlapjára feltett jegyzőkönyvet a nyíregyházi ülésről, abban ez a bejelentés egyáltalán nem szerepel. Lapunk azt is megtudta, hogy a nyíregyházi tanácskozáson nem esett szó arról, hogy Kulcsár hány forintot kapott jutalomként, nem tájékoztatták az elnökséget arról, hogy mikor történt meg a kifizetés és arról sem beszéltek, hogy miért kapta a MOB-elnök ezt a jutalmat. Vékássy Bálint főtitkár csak azt hangsúlyozta, hogy az elnökség utólagosan vegye tudomásul a kifizetést. Később derült ki, hogy a pontos összeg 3.9 millió forint volt. Aztán az is kiderült, hogy ez a kifizetés 2020 novemberében történt meg.”

Az Origo korábban beszámolt róla, hogy Kulcsár Krisztián a 2020-as újraválasztása után 1.2 millióról 2.6 millió forintra emelte a saját havi fizetését. Nem sokkal ezután kapta meg pluszban a csaknem négymilliós jutalmát, amelyről a kifizetés pillanatában egyik elnökségi tag sem tudott, csak Vékássy Bálint főtitkár, ugyanis ő írta alá az erről szóló dokumentumot.

„Ennek a dokumentumnak a 6. számú melléklete tartalmazza, hogy nemcsak Kulcsár Krisztián elnöknek, hanem Vékássy Bálint főtitkárnak és a MOB-iroda több más munkatársának is fizettek jutalmakat. A Vékássynak kifizetett jutalom összegéről nincs tudomásunk – írja az Origo. – Csakhogy a főtitkár számára kifizetett jutalomról – az Alapszabály értelmében – kizárólag a MOB elnöke dönthetett volna. Erről itt szó sincs, hiszen a főtitkári jutalmat abban a dokumentumban rögzítették, amely az elnöki jutalomról rendelkezett és amelyet Vékássy Bálint írt alá.”

A 2020-as gazdálkodásról szóló jelentéshez a MOB Felügyelő Bizottságának elnöke ezt a dokumentumot is csatolta, s átadta az elnöknek és a főtitkárnak, akik az elnökségnek már nem továbbították.

A Felügyelő Bizottság elnöke a 2020-as év gazdálkodását megvizsgálva nem talált elnökségi határozatot a 3.9 milliós jutalomról, mert az elnökség csak 2021 májusában szembesült a kifizetés tényével. Az FB elnöke május 6-án tette meg a jelentését, az elnökség 12-én szerzett tudomást róla, és 18-án hagyta jóvá.

Ezt követően Vékássy Bálint javasolta, hogy a 2020-as jelentés dátumát írják át 2021. májusra, a nyíregyházi elnökségi ülés utánra.

„Azaz a MOB főtitkára azt akarta, hogy a Felügyelő Bizottság elnökének 2021. május 6-án készült gazdálkodási jelentését – amely tartalmazta a Kulcsár Krisztiánnak és Vékássy Bálintnak szóló jutalomkifizetéseket – olyan dátummal rögzítsék, amely mindenképpen a 2021. május 12-i, a nyíregyházi elnökségi ülés utánra essék. Ezzel azt a látszatot akarták kelteni, hogy minden a lehető legszabályosabban zajlott” – írta az Origo.

Amint elsőként beszámoltunk róla, egy múlt héten kiküldött körlevél révén rendkívüli közgyűlést hívott össze december 30-ra a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Kulcsár Krisztián kezdeményezésére. A Magyar Nemzet szerdán azt is megírta, hogy a MOB elnökségi tagjai közül a többség Kulcsár visszahívását támogatja, s ugyanígy vélekedik a közgyűlés többsége is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik