EJ: két halálos áldozatot követelt a második súlyos baleset

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 12:15
Halálos baleset történt még a keddi napon az 1. Európai Játékok főútjának tekinthető Heydar Aliyev sugárúton. Az áldozat egy helyi sofőr, valamint a megnyitó- és záróünnepségért felelős FiveCurrents társaság brit alkalmazottja – jelentette be az EJ hivatalos sajtószolgálata.

A balesetben három másik munkatárs sérült meg és került kórházba. Konzuli segítséggel mindannyiukat hazaszállítják további kezelésre.

A baleset helyszíne a sportolói, dolgozói és médiafalu melletti főút volt. Ez a második nagyon súlyos közlekedési baleset az 1. Európai Játékok alatt, az elsőben, június 11-én három osztrák szinkronúszó sérült meg, miután a sportolói faluban elütötte őket egy lassítás nélkül érkező shuttle busz. A 15 éves Vanessa Sahinovicot többször is meg kellett műteni, súlyos gerincsérülésekkel és törésekkel kezelik.

A szinkronúszók balesete óta a szervezők nagyon ügyelnek a buszközlekedésre: a hivatalos shuttle-k szinte mindegyikét rendőrautó vezeti fel (betartatva a sebességkorlátozásokat), a sportolói falu gyalogjáróit beton elemekkel választották el az úttesttől, a helyszíneken hasonló megoldást alkalmaznak.

Legfrissebb hírek

Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

Egyéb egyéni
4 órája

Második meccsét is megnyerte férfiválogatottunk a röplabda Európa-ligában

Röplabda
20 órája

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24
Ezek is érdekelhetik