Darts: Kovács Patrik újabb fordulót nyert, átvette a vezetést a pontversenyben

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 07:23
null
A kék mezes Kovács Patriknak nagyon meg kellett küzdenie a győzelemért az először döntőző Őri Józseffel (Fotó: Magyar Dartsszövetség)
Már csak az október 9-i szombathelyi forduló van hátra a világjárvány miatt kétévesre nyújtott 2020–2021-es Dreher steel egyéni nemzeti bajnokságból, az utolsó előttit rendezték ezen a hétvégén Pécsen. Ahol a végső győzelmével a pontvadászat élére ugró Kovács Patrik fájós bokával is nagy lépést tett pályafutása első felnőtt egyéni bajnoki címe felé, de a hétvége hőse lett Ölei Annamária is, aki a nők között megnyerte ezt a fordulót, majd párosban sem talált legyőzőre.

 

Lehet olyan is egy döntő a steel egyéni bajnokság során, mint az ötödik fordulóé márciusban Budapesten, amikor Kovács Patrik úgy nyert 3:0-s szettaránnyal 24 perc alatt Papp Rajmund ellen, hogy leget sem vesztett, és lehet olyan is, mint a második fordulóban Érden, ahol Takács Gábor döntő szettben, abban is a ráadásban verte meg 3:2-re Székely Pált. Nos, ez most még „olyanabb” volt, mint a tavaly augusztusi maratoni csata: Kovács Patrik és Őri József egy óra és húsz perc leforgása alatt összesen hárommal több, 26 leget játszott le a fináléban, igazságos leosztásban. A bajnokaspiráns azonban jobban sáfárkodott a szettekkel, így immár az ötödik fordulót nyerte meg az eddigi nyolcból – tulajdonképpen az a csoda, hogy csak most vette át a vezetést a bajnoki pontversenyben, egyetlen fordulóval a kétévesre nyúlt pontvadászat zárása előtt. Ez az ő éve, pedig már tavaly is őt választotta az év játékosának a Magyar Dartsszövetség elnöksége: mind a négy idei fordulót megnyerte.

Darabra egyébként ez négyszer hét, vagyis 28 mérkőzés, amit megnyert.

Az – elsősorban kosárlabdában – sok nagy csatát megélt Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban a Pécsi Darts Club tavasszal tragikus hirtelenséggel elhunyt elnöke, Dervalics Attila emlékének szánták ezt a hétvégét, péntek este egy róla elnevezett nyílt versennyel indult a program, amelyen 134-en indultak. Egy nappal később a bajnoki forduló során 135 férfi és 14 női nevezőt regisztráltak, ami szép szám az esztendő végéhez közeledve, amikor már matematikailag is csak keveseknek van esélyük bajnoki címet nyerni, így ilyenkorra sokan „el szokták engedni” ezt a sorozatot. Csak érdekességképp: a legelső forduló során tavaly februárban 256 volt a férfiaknál, és 22 a hölgyeknél a benevezettek száma. Visszatérve az esélyekre, matematikailag már csak hárman nyerhetik meg az erősebbik nem küzdelmeit, de Kovács Patrik ezzel a nagy küzdelemben, összeszorított fogakkal elért diadalával nagyon közel került a végső sikerhez, mert még az utolsó forduló megnyerése esetén is csak akkor előzheti meg őt a pontversenyben második Székely Pál, ha Kovács nem jut be a legjobb nyolc közé.

Bár erre most is volt esély, tekintve, hogy a 15. kiemelt szombathelyi Csóka András 11 meccsnyilat rontott ellene a nyolcaddöntőben – Székely viszont nagy meglepetésre kikapott épp ugyanabban a körben a debreceni Vályi Attilától, méghozzá viszonylag simán, 6–2-re. Meglepetésekből a nőknél sem volt hiány, a második kiemelt Kovács Tamara már a legelső meccsén elbúcsúzott. De mégsem akkora ez a meglepetés, ha azt vesszük, hogy elbúcsúztatója, Ölei Annamária verhetetlennek bizonyult, bizony a döntőt is behúzta, és egyre feljebb zárkózik a pontversenyben. Amelyben már csupán ketten nyerhetnek, a már említett ifjúsági egyéni Európa-bajnok mellett a rutinos Erdei Nóra, akinek akkora az előnye, hogy az elődöntőbe kerülés is elegendő számára a cím elnyeréséhez.

A hétvége záró napjára a párosok nemzeti bajnoksága maradt, amelyben taroltak a győriek: az meglepetésnek nevezhető, hogy Darányi Zoltán és Dömény Dávid maradt veretlen az egyenes kieséses viadal végére az uraknál, az kevésbé, hogy a nőknél Ihász Veronika és Ölei Annamária nyert.

DREHER STEEL EGYÉNI NEMZETI BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ, PÉCS
Férfiak
Negyeddöntő:
Kovács Patrik (Sport DC, 2. kiemelt)–Börzsei János (Vecsési SE) 2:0, Rucska József (Győri DC, 6., 79.81)–Takács Gábor (Phoenix DSE, 3., 66.69) 2:0, Tóth Róbert (Hírös Hunok DC)–Papp Rajmund (Békéscsabai DSE, 4.) 2:1, Őri József (Smile DC, 8.)–Vályi Attila (DEAC) 2:0
Elődöntő: Kovács P. (79.54)–Rucska (72.55) 2:0, Őri (73.51)–Tóth R. (74.85) 2:1
Döntő: Kovács P. (76.95)–Őri (78.16) 3:2 (3–1, 3–2, 1–3, 0–3, 6–4)
A pontverseny állása: 1. Kovács P. 428, 2. Székely Pál (Arany Bikák DSE) 392, 3. Takács G. 372, 4. Papp 316, 5. Rucska 268, 6. Bezzeg Nándor (Érd-EL SE) 260, 7. Őri 260, 8. Jagicza Gábor (Phoenix DSE) 208
Nők
Negyeddöntő:
Erdei Nóra (Phoenix DSE, 1.)–Sebestyén Regina (Smile DC) 6–3, Ölei Annamária (Győri DC)–Kovács Tamara (Szolnoki Baglyok, 2.) 6–5, Csombok Krisztina (Smile DC)–Veress Gréta (Érd-EL SE) 6–1, Kövesdi Andrea (Pestszentimrei SK)–Horváth Valéria (Pécsi DC) 6–2
Elődöntő: Csombok–Erdei 6–4, Ölei–Kövesdi 1–0
Döntő: Ölei (60.14)–Csombok (51.85) 7–2
A pontverseny állása: 1. Erdei 240, 2. Kovács T. 218, 3. Csombok 198, 4. Laczi Viktória (Sport DC) 174, 5. Cserpes Ágnes (Újpalotai KDC) 140, 6. Ölei 138, 7. Tengely Veronika (Smile DC) 126, 8. Sebestyén 110
(A férfiaknál a legjobb nyolc között már szettekre, míg a nőknél legekre játszottak.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik