Darts: a sanghaji Masters győztese megvágta magát a trófeával – videó

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2018.07.14. 22:48
null
Michael Smith először nyert meg televízió által közvetített versenyt (Fotó: Twitter)
A hétállomásos World Series of Darts harmadik állomásán Kínában a Sanghaj Mastersen a harmadik győztest avatták a világ majd’ minden földrészét felölelő sorozatban: Mensur Suljovic (German Masters) és Gary Anderson (US Masters) után ezúttal Michael Smith vihette haza a trófeát.

Az, hogy nem ugyanaz nyer, aki az előző viadalon, hamar kiderült: a Las Vegasban mindenkit megverő Gary Anderson már az első fordulóban kikapott, egyetlenként a kiemeltek közül. Meglehetősen pechesen egyébként, mert a körátlaga (97.23) több mint tízzel jobb volt, mint az őt legyőző hongkongi Royden Lamé (86.87), mégis döntő legbe torkollott a meccs. Azonban épp abban nem jött a skótnak a tömeg, vagyis az igazán nagy értékű dobások, így az ázsiai szállt ki előbb még úgy is, hogy súlyos szektorhibája volt a végén. De nem a legvégén.

A második fordulóban nem született meglepetés, viszont ekkor jegyezhettük fel a viadal legmagasabb átlagát: 106.23-at Rob Cross részéről James Wade elleni győzelmekor. Aztán az elődöntőben már mindenképpen meglepő volt, hogy Michael Smith lesimázta a világranglistát toronymagasan vezető Michael van Gerwent – és ez akkora lendületet adott neki, hogy a regnáló világelső után a világbajnokot is felülmúlta a fináléban, Cross tehát továbbra sem tud jelentős tornát nyerni a vb óta: eddig egyetlen Players Championshipet (a 13. állomást Wiganben június 16-án) sikerült csupán.

De Smith is annyira rutintalan még a trófeák átvételében, hogy megvágta magát közben.

WORLD SERIES OF DARTS
3. ÁLLOMÁS (SANGHAJ MASTERS, SANGHAJ)
Döntő
Michael Smith (angol)
–Rob Cross (angol, 2.) 8–2

Elődöntő
Michael Smith (angol)
–Michael van Gerwen (holland, 4.) 8–4
Rob Cross (angol, 2.)–Peter Wright (skót, 3.) 8–5

Negyeddöntő
Royden Lam (hongkongi)–Michael Smith (angol) 5–8
Michael van Gerwen (holland, 4.)–Daryl Gurney (északír) 8–4
Rob Cross (angol, 2.)–James Wade (angol) 8–3
Peter Wright (skót, 3.)–Gerwyn Price (walesi) 8–7

1. forduló
Gary Anderson (skót, 1.)–Royden Lam (hongkongi) 5–6
Michael Smith (angol)–Cung Hsziao-csen (kínai) 6–0
Michael van Gerwen (holland, 4.)–Ven Li-hao (kínai) 6–1
Daryl Gurney (északír)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 6–1
Rob Cross (angol, 2.)–Liu Csen-kan (kínai) 6–0
James Wade (angol)–Csen Haj-lung (kínai) 6–0
Peter Wright (skót, 3.)–Aszada Szeigo (japán) 6–3
Gerwyn Price (walesi)–Liu Jüan-csün (kínai) 6–2

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18

Darts: Bunting nyerte a koppenhágai sztárparádét

Egyéb egyéni
2025.06.07. 23:31

Hollandiával és a tavalyi negyeddöntőssel is játszik a magyar válogatott a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 09:26

Darts: Nathan Aspinall nyerte meg a European Tour leverkuseni állomását

Egyéb egyéni
2025.06.01. 23:12

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28
Ezek is érdekelhetik