Gyász: elhunyt az Indy 500-győztes brazil legenda, Gil de Ferran

S. B.S. B.
2023.12.30. 09:37
56 éves korában elhunyt az Indianapolis 500-győztes autóversenyző, Gil de Ferran – tudta meg az AP News.

 

Gil de Ferran 1967–2023 (Fotó: Getty Images)
Gil de Ferran 1967–2023 (Fotó: Getty Images)


Az AP News információi szerint Gil de Ferran péntek eset a fiával versenyzett egy privát pályán, amikor félre kellett állnia, mert rosszul lett. Egy szintén brazil autóversenyző, Tony Kanaan elárulta, De Ferran szívrohamot kapott a helyszínen. Mire a mentőszolgálat munkatársai megérkeztek a helyszínre, már nem tudtak segíteni rajta.

„Ő volt az egyik legjobb barátom. Teljesen le vagyok sokkolva, de azt el kell mondja, hogy Gil-módra távozott közülünk. Úgy halt meg, hogy egy autót vezetett és ha én választhatnék, hogy távozzak el, biztosan ezt választanám” – mondta a történtek után Kanaan.

A brazil legenda 2003-ban nyerte meg az Indy 500-at a Team Penske pilótájaként. A csapat elnöke, Roger Penske így köszönt el az ikontól:

„Hihetetlen szomorú lettem a hír hallatán. Imáink Angeláért, Annáért, Luke-ért és az egész De Ferran családért szólnak. Gil sofőrként is mindig úriember volt és hihetetlen sok dolgot elért mind a pályán és azon kívül is.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43