Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

A világbajnokok rangadóján Neil Robertson 9–7-re vezetett a korábbi négyszeres első John Higginsszel szemben. Az 50 éves skót remekül kezdte az estét, hiszen megnyerte az első két frémet.
Bár utána a 2010-ben bajnok ausztrál ismét előnybe került, nagy taktikai csatában Higgins megnyerte a következő két frémet, és ezzel 1–0 után ismét nála volt az előny.
A hosszú 22. frém Higgins egypontos sikerét hozta, így 12–10-es vezetésnél már csak egyetlen frém választotta el az elődöntőtől. Az ugyancsak taktikus játékban Robertsonnak sok lehetősége volt a maga javára fordítota a játékot, ám végül a skót jött ki jobban a küzdelemből. Higgins 13–10-re győzött, és már a 12. alkalomal készülhet az elődöntőre: ellenfele a címédőt búcsúztató Shaun Murphy lesz.
Vu Ji-cö 10–6-ra vezetett a meglepetésember Hosszein Vafaei ellen a befejező szakasz előtt. A kínai túlságosan is jól játszott, az iráninak nem igazán volt esélye az egyenlítésre. A világelső Judd Trumpot kiejtő Vafaei a nyolc nyert frémig jutott, utána Vu Ji-cö megszerezte a végső győzelemhez szükséges 13. frémsikert. Ellenfele Mark Allen lesz az elődöntőben.
SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
NEGYEDDÖNTŐ
Vu Ji-cö (kínai, 10.)–Hosszein Vafaei (iráni) 13–8
John Higgins (skót, 5.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.) 13–10
Korábban
Mark Allen (északír, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.) 13–11
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 10–13
A NEGYEDDÖNTŐ ÁGRAJZ SZERINT
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 10–13
John Higgins (skót, 5.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.)
Mark Allen (északír, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.) 13–11
Vu Ji-cö (kínai, 10.)–Hosszein Vafaei (iráni) 13–8

Egyenlített a címvédő a sznúker-vb-n







