Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

2025.11.04. 13:28
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elfogadta és honlapján közzétette az új súlycsoportokat, amelyekben a férfiak és a nők versenyezni fognak a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpián.

Az IWF azután változtatott – egy éven belül már másodszor – az eddigi kategóriahatárokon, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben nemenként ötről hatra emelte az ötkarikás programban szereplő súlycsoportok számát anélkül, hogy a 120-as versenyzői összlétszám növelését engedélyezte volna. A teljes kvóta változatlanul hagyása azt is jelenti, hogy míg tavaly Párizsban kategóriánként tizenketten léphettek pódiumra, a NOB döntése nyomán súlycsoportonként immár legfeljebb tíz súlyemelő juthat ki a 2028-as játékokra.

A bővítést az IWF vezetésének támogatásával a nemzetközi szövetség sportolói bizottsága kérte azzal az indoklással, hogy a nagyobb számú súlycsoport kiegyensúlyozottabbá teszi a versenyt, minimalizálva az olykori túlzott fogyasztásból eredő egészségügyi következményeket és a sérülés kockázatát.

Az IWF friss módosítása szerint – amely a felnőttek mellett a juniorokra is érvényes – az új, olimpiai testsúlykategóriák a következők:
Férfiak: 65 kg, 75 kg, 85 kg, 95 kg, 110 kg, plusz 110 kg
Nők: 53 kg, 61 kg, 69 kg, 77 kg, 86 kg, plusz 86 kg

A súlyemelők versenyeit 2028. július 25. és 29. között rendezik meg Los Angelesben.

Az IWF a hat-hat ötkarikás kategória mellett a maga rendszerében két további súlycsoportot is kialakít: a férfiaknál a 60 és a 70, a nőknél pedig a 49 és az 57 kilósokét.

Az új súlycsoportok 2026. augusztus 1-jétől lépnek hatályba, onnantól minden IWF-viadalon ezekben kell a versenyeket lebonyolítani. Az ismételt változtatások azt is jelentik, hogy az idén június elsejétől hatályos és jelenleg használt kategóriákban felállított összes világcsúcsot érvénytelenítik.

 

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
9 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
23 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
23 órája

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:15

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53