Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

2025.12.09. 15:56
null
Aján Tamás szerint le akarják járatni (Fotó: Nemzeti Sport)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott az egyik budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetséget – a vád szerint – százmilliókkal megkárosító volt elnök, egy 86 éves férfi ellen – tájékoztatott közleményében a Fővárosi Főügyészség kedden.

Mint az Index írja, az ügyészség Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) volt elnöke ellen emelt vádat, aki 2000 decembere és 2020 áprilisa között a szövetség elnöke volt. Elnöksége alatt a szövetséget szoros és kizárólagos ellenőrzése alatt tartotta, azt teljhatalommal vezette. Nem engedett teljes betekintést a szervezet végrehajtó bizottsága tagjainak a pénzügyekbe, továbbá rendszeresen jelentős összegű készpénzt vett fel a szövetség bankszámláiról.

A férfi 2019-ben és 2020-ban több alkalommal, nem a szövetség érdekében, összesen 204 450 000 forintot vett fel a szervezet egyik számlájáról. Az összeggel nem számolt el, a pénzt eltulajdonította.

„A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, valamint jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönre és pénzbüntetésre, illetve határozott időre tiltsa el sportvezetői foglalkozás gyakorlásától” – áll a főügyészség közleményében.

Aján Tamás három éve a doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerint Aján többször is szabálysértést követett el azzal, hogy doppingeseteket tussolt el, vagy nem engedte, hogy a doppingeljárást lefolytassák.

A Blikk a főügyészség közleménye után elérte Aján Tamást, aki nem tagadta, hogy róla van szó.

„Az ügyészség elvégezte a munkáját, most majd a bíróság elé kerül az ügy, s én bízom abban, hogy az igazságszolgáltatás az elé tárt dokumentumok alapján megalapozott döntést fog hozni” – idézte a lap a 86 éves sportvezetőt, aki szerint bosszúhadjáratról és lejárató kampányról van szó. 

„Egyértelmű szabályok voltak lefektetve, hogy milyen számú pozitív doppingeset után kapnak eltiltást az érintett tagszövetségek. Ezek alapján nem indulhattak a tokiói olimpián hat ország – Azerbajdzsán, Egyiptom, Kazahsztán, Oroszország, Thaiföld és Üzbegisztán – emelői. Ők aztán orosz vezetéssel összeálltak, és támadták meg az IWF-et és személy szerint engem is” – fogalmazott Aján.

 

 

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik