IPC: Szabó László nem került be az elnökségbe

2025.11.20. 14:00
null
Szabó László (Fotó: Facebook/Magyar Paralimpiai Csapat)
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke nem került be a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnökségébe, ezzel együtt úgy érzi, a kampány során mindent megtett, hogy növelje a magyar parasport ismertségét.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság október eleji, szöuli közgyűlésén időhiány miatt elnapolták az elnökségi tagok megválasztását, erre csütörtökön, online szavazás keretében került sor. A 23 jelölt közül legalább három férfinak és három nőnek kellett bekerülnie a grémiumba, a héttagú elnökséget végül négy hölgy és három férfi alkotja. Szabó László a 12. legtöbb voksot kapta.

„Nem akarok álszent lenni, nem vagyok elégedett az eredménnyel, ezzel együtt úgy érzem, mindent megtettünk – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László. – Köszönöm a kollégáimnak és a magyar diplomáciai karnak, amely a sportdiplomácia minden eszközét bevetve, a magyar érdekeket maximálisan figyelembe véve mellém állt szerte a glóbuszon. Ezen időszak alatt hét kétoldalú megállapodást kötöttünk és egy csomó olyan személyes kapcsolat jött létre, amelynek hozadékát a magyar parasport a jövőben élvezni fogja.”

Az 55 éves magyar sportvezető – aki tíz éve irányítja az MPB-t – azt mondta, jó kampányt tudhatnak maguk mögött, amelynek során mindent megtett, hogy növelje a magyar parasport ismertségét világszerte.

 

Legfrissebb hírek

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

Francia állami elismerés magyar sportdiplomatáknak – Kamuti Jenő és Szabó László aranyérmet vehetett át a francia nagykövettől

Egyéb egyéni
2026.04.03. 15:45

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27

„Állami szerepvállalás nélkül már nem létezne a magyar futball” – Szöllősi György a nagy sportvitában

Egyéb egyéni
2026.03.17. 14:46

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45

Sportpetíció: A sport támogatása a családok támogatását is jelenti – Szabó László

Egyéb egyéni
2026.02.20. 13:45

Magyarország fogyatékosságügyi sportszervezeteinek vezetői és kiemelkedő sportolói is csatlakoztak a sportpetícióhoz

Egyéb egyéni
2026.02.19. 18:28

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55
Ezek is érdekelhetik