Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 11:32
null
„Szeretnénk eloszlatni azokat a sztereotípiákat, amelyek a sportágunkat övezik” (Fotó: Magyar Birkózók Szövetsége)
Szeptembertől új pozíciót nyitott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), amely sportágfejlesztési menedzsernek nevezte ki a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes egykori kötöttfogású klasszist, Szabó Lászlót. A szakemberrel arról beszélgettünk, egészen pontosan milyen feladatai vannak, s ezek miként építhetik a sportág jövőjét.

 

– Sportágfejlesztési menedzser – ilyen pozícióval eddig még nem találkozhattunk a magyar birkózósport történetében. Mit takar pontosan?
– A feladatkörömbe tartozik a birkózás népszerűsítése, a toborzás, a bázisnövelés, a sportágat propagáló események szervezése, az egyesületekkel való kapcsolattartás, a helyzetük felmérése, az esetleges problémáik feltárása és megoldása. Mindemellett népszerűsíteni szeretnénk a grundbirkózást is, amely kiváló kapocs a birkózáshoz – válaszolta Szabó László a Nemzeti Sport kérdésére.

– A VS Dunakeszi birkózószakosztályának vezetőjeként az elmúlt időszakban azt láthattuk, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi médiára. Ezt szeretnék megvalósítani szövetségi szinten is?
– Nagyjából fél éve kezdtük, és igen, elég aktívak vagyunk a közösségi médiában, próbálunk minél több humoros, toborzó jellegű videós tartalmat készíteni, és ennek már most látszik a hatása, ősszel huszonöt gyerek csatlakozott a csapatunkhoz, erre nagyon büszkék vagyunk, tekintve, hogy tavaly ilyenkor ez a szám öt-hat volt. Az újak nagy része látta a videóinkat, ahogyan a szüleik is, így sokkal emberközelibbé válik az egész folyamat, hiszen úgy jönnek le hozzánk, mintha már ismernének minket. Azt hiszem, a hagyományos toborzási módszerek már kevésbé működnek, ez tulajdonképpen még egyszerűbb is annál, hogy eljárunk az iskolákba bemutatót tartani – csak rá kell jönni, milyen típusú tartalmakra van szükség. Szóval a közösségi médiának a sportban is nagy ereje van, és ezt a lehetőséget egyelőre egyáltalán nem használják ki a klubok.

– Megítélése szerint miért van szükség sportágfejlesztési menedzserre?
– A birkózás a kevésbé népszerű sportok közé tartozik, nagyjából háromezer igazolt sportolónk van itthon. Nagy a konkurencia, a látványsportágakhoz rengetegen csatlakoznak. A birkózás kezdő sportágként is tökéletes, hihetetlen jól fejleszti a gyerekek mozgáskoordinációját – ezt az információt is szeretnénk minél szélesebb körhöz eljuttatni, illetve eloszlatni azokat a sztereotípiákat, amelyek a sportágunkat övezik, például azt, hogy nálunk rengeteg a sérülés vagy a verekedés. Persze, mi, akik ebben benne vagyunk, tudjuk, hogy mindez nem igaz, éppen ezért meg is tudjuk cáfolni, ráadásul kreatív módszerekkel.

– Szóval marketingmódszerekre is tanítja a klubokat?
– Hetente egyszer meglátogatok egy egyesületet, ott beszélgetek edzőkkel, szülőkkel, vezetőkkel. Illetve van havonta két forgatási nap, egy-egy egyesületet és válogatottat látogatunk meg, alkalmanként több mint egy tucat tartalmat készítünk. És igen, képezni is szeretnénk a klubokat, szükségünk van még pár hónapra, amíg ez pontosan összeáll, de sínen vagyunk. A célunk, hogy olyan online képzési felületet hozzunk létre, amelynek segítségével az egyesületek megtanulhatják, miként reklámozzák magukat hatékonyan. Videós ötleteket adunk, megmutatjuk, miként kell vágni, s tanácsokat adunk azt illetően is, hogy mikor posztoljanak. Úgy véljük, ha mindenki aktív és lelkes, az nagymértékben segítheti a sportágunk fejlődését. Már most is akad pozitív példa, mondjuk a Kecskemét, több jópofa tartalmat is készített már, nagy megtekintésszámot elérve.

– Mivel lehet motiválni az egyesületeket?
– Esetleg létrehozhatnánk pályázati programot, amelyben honorálhatnánk azokat a klubokat, amelyek rendkívül aktívak és sok olyan gyereket tudnak bevonni a birkózásba, akik aztán a versenyrendszerünkben is megmutatják magukat.

– Milyen célokat tűztek ki maguk elé?
– Hogy legyen egymillió birkózónk! A viccet félretéve, nem szeretnék olyan számot mondani, amelyet aztán nem érünk el. Mondhatom azt, hogy három éven belül megdupláznám a versenyzői létszámot, de vannak olyan egyesületek, amelyekben ez helyhiány miatt például lehetetlen. Nem jártam még mindenhol, több adatra van szükségem, hogy pontos számot határozzak meg, de szerintem nem földtől elrugaszkodott vállalás, ha azt mondom, öt éven belül ötven százalékkal megnöveljük a bázisunkat. Szóval jöjjön mindenki birkózni, mert szerintem ez a világ legjobb sportága!

 

 

Legfrissebb hírek

„Rendben vagyok, már csak fel kell épülnöm!” – Losonczi Dávidot pénteken megműtötték

Birkózás
2025.11.07. 19:17

Birkózás: a Ferencváros nyerte meg a csapatbajnokságot

Birkózás
2025.11.05. 23:10

Jön a birkózó-csb, hat csapat találkozik szerdán a Körcsarnokban

Birkózás
2025.11.04. 10:10

Lévai Levente: Jövőre mindhárom Lévai testvér válogatott lesz!

Birkózás
2025.11.03. 11:08

Mindent megkapott az élettől, amit szeretett volna – Seres Ferenc 80 éves

Birkózás
2025.11.03. 06:37

Lőrincz Viktor először a Bajnokok adásában nézte meg a legfájdalmasabb mérkőzését

Birkózás
2025.10.31. 13:08

Jótékonyság: Losonczi Dávid ezúttal templomfelújításhoz járul hozzá

Birkózás
2025.10.29. 11:19

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14
Ezek is érdekelhetik