Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

2025.09.11. 12:43
null
Rapport Richárd is tagja az Eb-keretnek (Fotó: Getty Images)
Egy kivétellel a tavalyi budapesti sakkolimpián szerepelt magyar férficsapat indul az idei Európa-bajnokságon, amelyet október 5. és 14. között rendeznek meg a grúziai Batumiban.

A hazai sportági szövetség honlapján megjelent hír szerint csupa nemzetközi nagymester, Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin, az oroszból honosított Szjugirov Szanan, valamint a Berkes Ferencet váltó Bánusz Tamás alkotja az együttest.

„Egy csere történt, és mondhatom, roppant nehéz döntés volt – mondta a változtatásról Balogh Csaba, az áprilisban hivatalba lépett férfi szövetségi kapitány az MTI-nek. – Berkes Ferenc, Kozák Ádám, Kántor Gergely és Bánusz Tamás között kellett határozni, sok szempontot figyelembe vettem, s úgy éreztem, hogy most Tamással lesz a legerősebb a csapat.

„Szjugirovnál gondolkodtam még, ő kérdéses volt, de azért erősebb játékosnak tartom a többieknél, s úgy vélem, ez az ötös most a legjobb összeállításunk, amelyet asztalhoz tudunk ültetni” – hangsúlyozta. Az Eb-szerepléssel kapcsolatos várakozásokat érintve Balogh Csaba úgy vélte, hogy nehéz jósolni. „Az esélyekről pedig még annyit, hogy az első csapat sem erősebb nálunk, de a tizedik sem gyengébb...” – nyilatkozott Balogh Csaba.

A női Eb-csapatban a legnagyobb hiányzó a vietnámi származású, de évtizedek óta magyar színekben sakkozó Hoang Thanh Trang, aki már korábban jelezte, hogy neki a budapesti olimpia volt az utolsó versenye. Így újoncot avat a válogatott a régóta Magyarországon élő, itt is tanuló Davaademberel Nomin-Erdene nemzetközi mester személyében, aki Mongólia játékosaként ifjúsági világbajnokságot nyert, s korosztályos Ázsia-bajnok is volt.

Az Eb-csapatok összeállítása

FÉRFIAK: Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin, Szjugirov Szanan, Bánusz Tamás

NŐK: Gaál Zsóka, Davaademberel Nomin-Erdene, Papp Petra, Terbe Julianna, Karácsonyi Kata

 

Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
3 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
5 órája

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11

Rapport kikapott, de Bánusz és Dudin győzelme csapatsikert ért Szlovénia ellen a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.18. 17:21