Mindkét magyar ismét remizett, Rapportra és Lékóra is rájátszás vár a sakk-vk-n

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 14:46
null
Rapport másodszor is remizett (Fotó: Getty Images)
A keddi remik után szerdán is döntetlennel zárult Rapport Richárd és Lékó Péter partija az indiai Goában zajló sakkvilágkupa 4. fordulójában.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló szakaszban Rapport (2724 Élő-pont) az amerikai Sam Shanklanddel (2654) küzd, kedden sötéttel, szerdán világossal játszott, de nem született egyelőre döntés. Lékó (2666) a második helyen kiemelt hazai Arjun Erigaisivel (2773) játszik és sötéttel is döntetlent tudott elérni indiai ellenfelével szemben. Mindkét párharc csütörtökön folytatódik.

A kétmillió dollár (668 millió forint) összdíjazású világkupán 206 sakkozó indult nyolcfordulós, egyenes kieséses rendszerben, amelyben minden párharc két klasszikus játszmából áll. Döntetlen esetén a felek rájátszásban, rövidített játékidejű partikban döntik el, ki jut tovább.

A világranglista első ötven játékosa – köztük Rapport és Lékó – erőnyerő volt az első körben. A november 26-án záruló viadal a sakkvilágbajnoki versenysorozat egyik kvalifikációs állomása, ugyanis az első három helyezett asztalhoz ülhet majd a világbajnok-jelöltek 2026-os tornáján.

Sakk-vk, 4. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért), második mérkőzések: 
Rapport Richárd–Sam Shankland (amerikai) 0,5:0,5 – az állás: 1:1 
Arjun Erigaisi (indiai)–Lékó Péter 0,5:0,5 – az állás: 1:1

 

 

Legfrissebb hírek

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
9 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.12.25. 17:39

Dudin Gleb az idei magyar sakkbajnok, a nőknél Lázárné Vajda Szidónia nyert

Egyéb egyéni
2025.12.18. 17:21

FIDE: az orosz sakkozók semlegesként indulhassanak a csapatversenyeken

Egyéb egyéni
2025.12.12. 12:05

Sakkvilágranglista: Rapport, Lékó és Gledura is előbbre lépett

Egyéb egyéni
2025.12.01. 12:00

Az üzbég Sindarov nyerte meg a sakkvilágkupát

Egyéni
2025.11.26. 14:27

Négy magyar indul a gyorssakk- és a villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.22. 13:06

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.13. 12:58
Ezek is érdekelhetik