Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 09:25
Rafael Camara nyert és bebiztosította a bajnoki címét a Hungaroringen (Fotó: Getty Images)
Rafael Camara aratott sikert a Formula–3-as magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi futamán, és ezzel bebiztosította a bajnoki címet a Hungaroringen. A brazil mögött Mari Boya és Tuukka Taponen szelte át a célvonalon a felszáradó pályán lezajló versenyen.

A bajnoki összetett vezető Rafael Camara szerezte meg a pole pozíciót a Formula-3-as magyarországi versenyhétvége pénteki időmérőjén, így ő indulhatott az élről a vasárnapi versenyen, ráadásul abban a tudatban, hogy akár be is biztosíthatja a bajnoki címét.  Mellőle Mari Boya, míg a második sorból Tuukka Taponen és Gerrard Xie rugaszkodhat el.

Szombatról vasárnapra virradóan megérkezett az eső Mogyoródra, így vize körülmények várták a mezőny. A versenyirányítás biztonsági autó mögötti felvezető kört rendelt el, majd gördülő rajttal engedte el a versenyzőket. Camara megtartotta a vezetést Boya és Taponen előtt, majd Xie és az előrelépő Ugo Ugochukwu tette teljessé az első ötöst.

Hátrébb eközben Brad Benavides szállt a falba az utolsó kanyarnál, miután kissé összeért Roman Bilinskivel. Az eset miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót, amely bár pár körrel később kijött a mezőny elől, már mehetett is vissza. A hatodik körben ugyanis Xie és Ugochukwu ütközött össze az 5-ös kanyarnál, az eset miatt előbbi időbüntetést kapott, ami rajtbüntetéssé fog átalakulni a soron következő versenyhétvégére. 

A pálya időközben elkezdett felszáradni, amit segített a szeles idő, és noha a felhők nem tágítottak a térségből, néhol már előbújt  nap, ráadásul további csapadékra sem lehetett számítani a futam során. 

Camara az újabb újraindításnál is jól jött el, mögötte Boya, Taponen, Charlei Wruz, illetve Théophile Nael zárta a top 5-öt, míg hátrébb Nikola Tsolov mutatott be remek előzéseket, és haladt már a 10. helyen. Noel León eközben James Hedleyt pöckölte ki, de a mezőny ekkor még megúszta újabb korlátozás nélkül. 

Tsolov eközben tovább folytatta a fantasztikus felzárkózását: a 15. körben már a hatodik volt, miközben Martinius Stenshorne és Bruno del Pino a bokszutca felé vette az irányt száraz pályára alkalmas gumikért. Míg Camara némileg ellépett Boya és Taponen előtt, Wruz, Nael és Tsolov nagy harcot vívott az utolsó körökben a dobogó alsó fokáért. Camara a folytatásban már nem engedte ki a kezei közül az első helyet, és magabiztos győzelmet aratott a Hungaroringen, amivel bebiztosította a bajnoki címet! 

A pódiumra Boya és Taponen állhatott még fel,  negyedik Wruz lett, majd Nael, Tsolov, Brando Badoer, Laurens Van Hoepen, Alessandro Giusti és Tasanapol Inthraphuvasak tette teljessé az első tízest. 

Folytatás szeptember 5. és 7. között a záró versenyhétvégével Monzában. 
 

 

Legfrissebb hírek

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
55 perce

Formula-2: Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben

Egyéb autó-motor
1 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
2 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
15 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
19 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
20 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
21 órája
Ezek is érdekelhetik