Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

2025.07.11. 14:46
null
Péni István mellé cseh és szlovák versenyző fért fel a dobogóra (Fotó: Magyar Sportlövő-szövetség)
Péni István 468,7 körös országos csúccsal nyerte a férfi puskások három testhelyzetű versenyét a Fehér úton zajló Masped-kupa nemzetközi sportlövő viadalon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 50 méteres számban a második helyen a cseh Jirí Prívratsky végzett 466,4 körrel, a harmadikon a szlovák Patrik Jány 454 körrel. A nyolcas döntőnek még két magyar volt a résztvevője: Pekler Zalán ötödik, Hammerl Soma hatodik lett.

A fináléban a térdelő sorozat után Péni István az első helyen állt, majd a fekvő lövéseket követően a szerb Marko Ivanovics négy tizeddel elé került. A folytatásban, az álló testhelyzetben aztán már nem tudták tartani a lépést Pénivel az ellenfelek, így végül fölényesen győzött.

A korábbi országos rekordot is ő tartotta 468.5 körrel, amit két évvel ezelőtt szintén a Masped-kupán lőtt.

Az alapversenyben a mieink közül Hammerl Soma szerepelt a legjobban, ő 590 körrel harmadikként került a fináléba, míg az 589 körös Péni és Pekler Zalán az ötödik és hatodik helyen.

Nagybányai-Nagy Anna 405.6 körrel a hetedik helyen végzett a nők 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában. Az alapversenyben 589 kört lőtt, ezzel az ötödik helyen kvalifikált a nyolcas döntőbe, ahol a térdelő sorozat után a negyedik-ötödik helyen állt holtversenyben, a fekvőt követően már hatodik volt és végül hetedikként zárt. A győzelmet a lengyel Natalia Kochanska szerezte meg 464.3 körrel. 

A nők 25 méter pisztoly versenyszámában pénteken a pontlövészetre került sor, az alapverseny felénél az olimpiai bronzérmes Major Veronika vezet 294 körrel, a második helyen a görögök olimpiai bajnoka, Anna Korakaki áll 289 körrel. A gyors részt és a döntőt szombaton, a Masped-kupa záró napján rendezik – áll a közleményben.

A budapesti versenyen 28 ország sportlövői indultak.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:17

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Venyercsán Bence félmaratonon is remekül gyalogolt

Atlétika
2026.03.30. 11:24

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32
Ezek is érdekelhetik