Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

2025.07.22. 13:00
null
Az orosz női sakkválogatott elindulhat az idei csapat-világbajnokságon – jelentette be a Nemzetközi Sakkszövetség.


Az együttes részvételét a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) engedélyezte azzal a megkötéssel, hogy a csapat a FIDE-zászló alatt versenyezhet a tornán, amelyet novemberben rendeznek meg a spanyolországi Linaresben.

„A FIDE tanácsa jóváhagyta az orosz sportolói együttes részvételét a 2025-ös női csapat-világbajnokságon a FIDE zászlaja alatt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásainak betartását célzó politikájával, valamint számos nemzetközi sportági szövetség, például a Nemzetközi Úszószövetség, a Nemzetközi Vívószövetség és a Nemzetközi Tornaszövetség gyakorlatával összhangban” – idézte a TASZSZ orosz állami hírügynökség a sportági világszövetség határozatát.

A FIDE korábban már engedélyezte az orosz és fehérorosz sportolók számára, hogy egyénileg, semleges státuszban részt vegyenek a nemzetközi versenyeken, az ukrajnai háború miatt elmarasztalt két ország felnőttcsapataira vonatkozó tilalmon azonban most enyhített először.

A női csapat-világbajnokságot 2007 óta rendezik meg kétévente. Az orosz válogatott kétszeres bajnoka (2017, 2021) és ötszörös ezüstérmese (2007, 2009, 2011, 2015, 2019) a tornának, amelyet 2023-ban a FIDE szankciói miatt kihagyni kényszerült.

 

Legfrissebb hírek

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
2026.06.12. 11:34

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Rapport Richárd maradt 21., Gaál Zsóka javított a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2026.06.01. 09:47

Sakk: hat korosztályban avattak rapidbajnokokat Miskolcon

Utánpótlássport
2026.05.26. 09:00

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
2026.05.24. 14:01
Ezek is érdekelhetik