Megdőlhet a részvételi rekord a Balaton második legnagyobb többnapos vitorlásversenyén

2025.06.12. 17:38
null
Az előzetes nevezések alapján megdőlhet a 166 hajós tavalyi részvételi csúcs a hétvégi 57. Mihálkovics-Sungrow Nagydíjon, a Kékszalag utáni második legnagyobb többnapos balatoni vitorlásversenyen.


Horváth Péter, a szombati és vasárnapi futamból álló, Balatonföldvárról rajtoló regatta főszervezője az MTI-nek elmondta: az idei megméretésre már 13 hajóosztály jelentette a részvételi szándékát, a rendezvény ezúttal is kiemelt társasági eseménynek számít, a tárgyi díjak összértéke pedig megközelíti az ötmillió forintot.

Hozzátette: a mezőnyben ott lesz többek között a Kékszalag-rekorder Raiffeisen Fifty Fifty, a verseny kétszeres győztese, az RSM katamarán, a korábbi Kékszalag-csúcstartó Nemere, a Balaton legrégebbi vitorlása, az 1896-ban épített Kishamis, továbbá az egytestű hajók tavalyi abszolút kategóriájában az akkor 16 éves Király Dávid kormányzásával első René Raffica is.

A szombati és a vasárnapi futam is 10 órakor rajtol majd Balatonföldvárról, ahol a Galamb-szigeten ismét színvonalas és színes vízparti programokkal várják a résztvevőket a szervezők.

A Mihálkovics-kupát először 1968-ban rendezték meg, a verseny névadója az 1848-ban született Felsőpulyai Mihálkovics Tivadar, az ő nevéhez fűződik a balatoni evezős- és vitorlássport fellendítése.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
2026.04.28. 11:32

Érdi Mária bronzérmes lett a franciaországi Grand Slam-versenyen

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:29

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41

Vadnai Jonatánt remek kezdés után norovírus döntötte le a lábáról

Egyéb egyéni
2026.04.16. 11:37

Csomai József: Érdekesen, barátsággal, kíváncsian

Utánpótlássport
2026.04.03. 16:21

Vitorlázás: Érdi Mária is feladta a mallorcai vitorlásversenyt

Egyéb egyéni
2026.04.03. 10:54

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
2026.03.20. 09:43

Kell egy válogatott! – Vincze Szabolcs jegyzete

Egyéb egyéni
2026.03.08. 08:00
Ezek is érdekelhetik