Tóth Krisztián a kilencedik aranyát nyerte cselgáncs ob-n

2024.11.23. 19:52
Tóth Krisztián (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián kilencedszer diadalmaskodott a cselgáncs országos bajnokságon, amelyre szombaton került sor Zalaegerszegen.

A 72. férfi és 41. női ob-n – amely a Dr. Hetényi Antal Gábor Emlékverseny nevet is viselte – 34 klub 127 versenyzője lépett tatamira. A párizsi olimpikonok közül a három éve Budapesten 90 kilóban vb-harmadik Tóth Krisztián – akárcsak tavaly – ismét két (!) súlycsoporttal feljebb, a nehézsúlyúaknál indult, és az MTK Budapest klasszisa +100 kilóban sem talált legyőzőre. A harmincéves Tóth immár kilencszeres ob-első, a rekordot 13 arannyal Kristóf János tartja.

Az 52 kilóban olimpiai ötödik és Eb-bronzérmes Pupp Réka nyolcadszor állt az ob-dobogó tetejére, ezúttal 57 kilóban.

A Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban akadtak „meglepetésvendégek” is: a már visszavonult, és nemrég még férfi szövetségi kapitányként dolgozó Ungvári Miklós 73 kilóban próbált szerencsét. Az olimpiai második klasszis az elődöntőben csaknem tízperces csatát vívott az MTK ifjú versenyzőjével, Gábor Áronnal, és végül alulmaradt, a bronzcsatára pedig már nem állt ki. A világbajnokságokon négy érmet gyűjtő, pályafutását már szintén befejező Mészáros Anett viszont 37 évesen megnyerte a nehézsúlyúak küzdelmeit.

 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs Eb: Pupp nyerte a magyar csatát, olasz riválissal küzdhet a bronzért

Egyéb egyéni
2026.04.16. 13:01

Cselgáncs Eb: Pupp és Gyertyás is kikapott, egymás ellen küzdenek a vigaszágon

Egyéb egyéni
2026.04.16. 11:44

Cselgáncs Eb: Pongrácz Bence kikapott az Eb-címvédőtől

Egyéb egyéni
2026.04.16. 11:05

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
2026.02.07. 20:59

Özbas Szofi a legmagasabban jegyzett magyar cselgáncsozó a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.12.31. 15:04

Cselgáncs Grand Slam: Pupp Réka ezüstérmes Abu-Dzabiban

Egyéb egyéni
2025.11.28. 16:22

Pupp Réka már a világranglista nyolcadik helyén áll hétvégi sikere után

Egyéb egyéni
2025.11.18. 11:34

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
2025.11.14. 20:58
Ezek is érdekelhetik