Olimpia 2036: Barcelona ismét házigazda szeretne lenni

2024.10.11. 16:25
Barcelona 1992-ben egyszer már otthont adott egy sikeres olimpiának (Fotó: Getty Images)
Barcelona készen áll a 2036-os olimpiai játékok megrendezésére, és célja, hogy megismételje az 1992-es, mérföldkőnek számító eseményt – jelentette be a katalán főváros sporttanácsa.

A szándékról katalán lapok adtak hírt, idézve David Escudé vezető sporttanácsnok szavait, aki szerint a 32 évvel ezelőtti olimpia fordulópontot jelentett a város életében.

„1992-ben közel 15 milliárd eurós befektetéssel Barcelona már bizonyította, hogy képes az olimpiai játékok megrendezésére. A városra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatás jelentős volt, és megismétlődhet, sőt még fokozódhat is, ha a város 2036-ban vagy a későbbiekben ismét olimpiának adna otthont” – jelentette ki. Escudé szerint a rendezéssel Barcelona nemcsak a nemzetközi ismertségét emelte, hanem átalakította a várost mind a sport, mind a városfejlesztés terén, megfiatalítva a katalán főváros és környéke területeit.

A 2036-os pályázást illetően magán Spanyolországon belül is akad versenytársa Barcelonának: jelesül a főváros, Madrid már ugyancsak jelezte érdeklődését. Amellett kinyilvánította rendezési szándékát többek között Lengyelország, India, a chilei főváros, Santiago, továbbá Isztambul, aztán Nusantara, Indonézia új fővárosa és Doha, Katar fővárosa.

A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.

A párizsi játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a házigazda.

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
15 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42