Tollaslabda Eb: Kőrösi nyolcaddöntős, Sándorházi és Pytel kiesett

2024.04.10. 15:04
Pytel Gergőnek nem sikerült a továbbjutás (Fotó: Facebook/Magyar Tollaslabda Szövetség)
Kőrösi Ágnes a második fordulóban is győzött, és bejutott a nyolcaddöntőbe, Sándorházi Vivien, illetve a férfiaknál Pytel Gergő viszont kikapott és kiesett szerdán a saarbrückeni tollaslabda Európa-bajnokságon.

A verseny három magyarja közül előbb Kőrösi lépett pályára, aki hétfőn küzdelmes mérkőzésen verte olasz riválisát. Második ellenfele a bolgár Hrisztomira Popovszka volt, akit eddig minden találkozójukon legyőzött.

A szerdai mérkőzésen is a magyar tollaslabdázó volt a jobb, az első játszmát magabiztosan, a másodikat pedig szorosabb küzdelem végén nyerte meg. A csütörtöki nyolcaddöntőben Kőrösinek dán vagy cseh riválissal kell majd összecsapnia. 

Kőrösivel ellentétben Sándorházi Viviennek és Pytel Gergőnek nem kellett játszania a főtábla első fordulójában, így a szerdai volt a bemutatkozó és – mint kiderült – a búcsúmeccsük is. Sándorházi szintén bolgár tollaslabdázóval mérkőzött és vívott nagy csatát. A meccset Kalojana Nalbantova kezdte jobban, 21:17-re nyerte az első szettet, a másodikat viszont magyar riválisa nagyot küzdve, 21:19-re hozta, és egyenlített. Ez minden bizonnyal sokat kivett belőle, mert a döntő játszmában már egyértelműen a bolgár volt a jobb.

Amíg Sándorházi szoros meccsen kapott ki, addig Pytel Gergő sima vereséggel búcsúzott a kontinensviadaltól, a német Fabian Roth ugyanis esélyt sem adott neki. Ezt jól mutatja, hogy az első és a második szettben összesen 19 pontot szerzett.

Tollaslabda
Európa-bajnokság
Női egyéni, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Kőrösi Ágnes–Hrisztomira Popovszka (bolgár) 2:0 (15, 18)
Kalojana Nalbantova (bolgár)–Sándorházi Vivien 2:1 (17, –19, 13)

Férfi egyéni, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Fabian Roth (német)–Pytel Gergő 2:0 (11, 8)

 

Legfrissebb hírek

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
2026.04.26. 10:13

Visszavonul Viktor Axelsen, a kétszeres olimpiai bajnok dán tollaslabdázó

Egyéb egyéni
2026.04.16. 12:49

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
2026.04.11. 14:14

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.04.09. 15:48

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:58

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 15:59

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
2026.04.07. 18:46

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Egyéb egyéni
2026.04.07. 11:16
Ezek is érdekelhetik