Akilov Pilip ökölvívó olimpiai kvótát szerzett

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 22:07
Akilov Pilip (balra) pontozással győzött a negyeddöntőben (Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség, Facebook)
Az olaszországi Busto Arsizióban zajló első olimpiai világselejtezőn a 80 kilós Akilov Pilip négy közé jutásával ott lehet a párizsi olimpián.

Hiába a mamutmezőny, 80 kg-ban például 61 (!) induló, Akilov Pilip a negyedik meccsén is győzni tudott, és megszerezte a magyar ökölvívás harmadik párizsi kvótáját! Hú, de nehéz volt… A holland Gradus Kraus jó mozgású, hosszú karó bunyós, édesapja hatalmas MMA-harcos volt, és a gyerekben is ott vannak a gének, egyetlen pillanatnyi kihagyásra sem volt mód, ha Akilov nyerni akart.

Hogyne akart volna! Ha már szépen sorban a walesi Taylor Bevan, az osztrák Osaro Lucky Aimufua, majd a norvég Mindaugas Gedminas ellen is sikerült diadalmaskodnia, élt a talán soha vissza nem térő lehetőséggel. Az első menet csak egy-egy pontozónál ment el, és ekkor már sejteni lehetett, hogy hacsak nem indít embertelen rohamot a holland, az ukránból lett magyar fiú kezét emelik a végén a magasba. Így is történt: az utolsó menetben még belefért egy-egy intés, és végül mindenkinél a létező legszorosabban, 28:27-re nyert Akilov.

Mivel négy kvótát osztanak Busto Arsizióban, ezzel csatlakozott a tavalyi Európai Játékokon már részvételi jogot szerző Kovács Richárdhoz (63.5 kg) és Hámori Lucához (66 kg) – azaz három bunyós már biztosan képviselheti Magyarországot a párizsi játékokon. Tokióba egyedül Gálos Roland kvalifikált, Rióban ketten, Londonban hárman voltak, és még május végén-június elején hátravan a második, bangkoki világselejtező, ahol további kvóták szerezhetők.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNA, BUSTO ARSIZIO
Férfiak. Negyeddöntő
80 kg: Akilov Pilip–Kraus (holland) p. gy. (5:0)

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik