Súlyemelő Eb: Angel Ruszev sorozatban negyedszer a trónon, Árva Cintia 13. lett

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2024.02.13. 18:52
Angel Ruszev (Fotó: Getty Images)
A szófiai Európa-bajnokság második napján két bolgár diadal született a férfiaknál, de versenyen kívül „odacsapott” az amerikai Hampton Morris… Női 55 kilóban a grúz Alekszandra Grigorjan nyert, Árva Cintia gyakorlatainak fele sikerült. 

 

Az első magyar is színre lépett a szokásosnál jóval korábban, februárban naptárba kerülő Európa-bajnokságon. Az utóbbi években elsősorban 59 kilóban versenyző Árva Cintia 55 kilóban próbált szerencsét Szófiában, ebben a kategóriában a tavaly elért 165 kg volt a legjobb eredménye – és az is maradt.

Szakításban 70 kilós kezdősúlyán ragadt, merthogy kétszer elrontotta a 73-at, lökésben a 92 és a 94 kilóval még elbánt, a 97-tel viszont már nem – így 164 kilóig jutva a 13. helyen végzett összetettben. Győzött 196 kilós teljesítménnyel az örmények junior-világbajnoka, Alekszandra Grigorjan, holott az első fogásnem versenyét követően még csak a hetedik helyen állt… A török Burcu Alici annak ellenére maradt le összetettben a dobogóról, hogy szakításban és lökésben is a harmadik helyen végzett, a bronzérmes norvég Waaler ugyanis előbb teljesítette a 190 kilót, mint ő.

Férfi 55 kilóban sorozatban a negyedik Eb-aranyát szerezte meg Angel Ruszev. A 22 éves bolgár a második lökésgyakorlatát (140 kg) elrontotta, a harmadikra pedig ki sem ment, 244 kilójával így is három kilóval felülmúlta a grúz Ramini Samilisvilit. A 61 kilósok mezőnyében is bolgár siker született, a húszéves, tavaly szakításban kieső Gabriel Marinov első kontinensbajnoki címének örülhetett.

Legutóbb megírtuk, miután a két ország között feszült a helyzet, az amerikaiak biztonsági okokból kérték, hogy a venezuelai fővárosban, Caracasban esedékes pánamerikai bajnokság helyett az európai kontinensviadalon vehessenek részt. Persze versenyen kívül, de teljesítményükkel javíthatnak az olimpiai kvalifikációs rangsorban elfoglalt helyükön.

Első fellépőjük a huszadik születésnapját február 17-én ünneplő Hampton Morris volt a 61 kilósok között, és alaposan „odacsapott”. A lökésre egyedül maradt, és maga után következve, keveset pihenve is elbánt a 168 után a 171 kilóval, csak a 173 babrált ki vele. Mindössze három kilóval maradt el a három mázsától, ezzel nemcsak öt kilót javított eddigi legjobb kvalifikációs eredményén, hanem a tizedikről a hetedik helyre ugrott előre a ranglistán, megelőzve a Szófiában ezüstérmes bolgár Ivan Dimovot is.

102. FÉRFI ÉS 36. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA
Férfiak
55 kg (12 induló)
1. Angel Ruszev (Bulgária) 244 (109, 135)
2. Ramini Samilisvili (Grúzia) 241 (111, 130)
3. Dzsan Zarkov (Bulgária) 235 (102, 133)
Szakítás
1. Muammer Sahin (Törökország) 112
2. Samilisvili 111
3. Ruszev 109
Lökés
1. Ruszev 135
2. Zarkov 133
3. Josué Brachi (Spanyolország) 131

61 kg
1. Gabriel Marinov (Bulgária) 281 (121, 160)
2. Ivan Dimov (Bulgária) 280 (130, 150)
3. Sota Misvelidze (Grúzia) 272 (125, 147)
Szakítás
1. Dimov 130
2. Pavlo Zalipszkij (Ukrajna) 126
3. Misvelidze 125
Lökés
1. Marinov 160
2. Valentin Iancu (Románia) 154
3. Dimov 150

Nők
55 kg (15)
1. Alekszandra Grigorjan (Örményország) 196 (81, 115)
2. Celine Ludovica Delia (Olaszország) 195 (84, 111)
3. Sol Anette Waaler (Norvégia) 190 (86, 104)
…13. Árva Cintia (Magyarország) 164 (70, 94)
Szakítás
1. Waaler 86
2. Julija Hulina (Fehéroroszország) 85
3. Burcu Alici (Törökország) 85
…13. Árva 70
Lökés
1. Grigorjan 115
2. Delia 111
3. B. Alici 105
…12. Árva 94

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik