Birkózás: megvannak! Losonczi Dávid átvette a világbajnoki övét és aranyérmét

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.12.04. 20:18
null
Bacsa Péter (balra) és Németh Szilárd (jobbra) a bajnokot tartja (Fotó: Dömötör Csaba)
A kötöttfogású 87 kilogrammos birkózó, Losonczi Dávid december 4-én, hétfőn, klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén átvehette a bírói hiba miatt utólag neki megítélt világbajnoki övet és aranyérmet.

 

Mint ismert, a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében Losonczi Dávid (ESMTK-KIMBA) súlyos bírói hiba következtében kapott ki 8:7-re a török Ali Cengiztől, hiszen egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg.

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetősége ezért a vb-t követően rögtön úgy határozott, hogy minden lehetséges sportdiplomáciai lépést megtesz, mivel határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került.

Az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodott a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott, ennek ellenére az MBSZ mindent megtett a maximális jogorvoslat érdekében.

Ennek aztán november 13-án hétfőn meglett a gyümölcse, hiszen Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét: Losonczi Dávid világbajnok!

„Az elmúlt két hónapban megjártam a mennyet és poklot is – a fináléba jutással előbbibe érkeztem, az elveszített döntő utáni időszakban pedig utóbbiba. Most visszakerültem a mennybe, remélem, kis ideig itt is maradok!” – fogalmazott az UWW-határozatot követően klasszisunk.

A győztesnek járó, jól megérdemelt bajnoki övre és aranyéremre kicsit várnia kellett, de csupán eddig! Losonczi Dávid december 4-én, hétfőn, klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén átvehette az őt megillető díjakat.

A nívós rendezvényen igazán kitettek magukért a szervezők. Mindenekelőtt olyan videót vetítettek, amely Dávid pályafutásának legfontosabb állomásait mutatta be. Ezt követően Németh Szilárd és az MBSZ ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter átadta az övet és az aranyérmet, amelyet bajnokunk a neki kikészített dobogóra felállva vehetett át. A Himnuszt is lejátszották, amelyet a jelenlévők Losonczival együtt énekeltek el – igazán megható pillanatok voltak, az érintett is elérzékenyült.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen hihetetlen fogadtatásban részesülök, felfoghatatlan, hogy mindez megtörtént – nyilatkozta Losonczi. – Végtelenül hálás és boldog vagyok! Az igazat megvallva kicsit sem bíztam abban, hogy ilyen döntést hoz az UWW. Elfogadtam az végeredményt, és csak a jövőre koncentráltam, nem foglalkoztam azzal, hogy a levegőben maradt a felülvizsgálat. Szóval teljesen váratlanul ért ez a helyzet. Tényleg elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy ez megtörténhetett.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik