Karate: akár kétezer induló is lehet a 2023-as budapesti vb-n

Vágólapra másolva!
2022.12.02. 12:13
Hatalmas mezőnyt, 1600 és 2000 közötti indulói létszámot várnak a magyar szervezők a karatésok jövő évi budapesti felnőtt-világbajnokságára.    

„A résztvevő sportszakemberek száma is elérheti a kétezret” – jelentette ki Falusi Márton, a szervezőbizottság vezetője a hazai szövetség honlapjának azt követően, hogy a magyar fővárosban helyszíni szemlét tartott a Karate Világszövetség (WKF) magas rangú delegációja.

A 2023-as vb-t október 24. és 29. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában, a csúcsviadalt megelőzően itt tartja kongresszusát a WKF, emellett nemzetközi bírói továbbképzésre és vizsgára is sor kerül.

„Mind a versenyzők, mind a sportszakemberek hatalmas létszáma várhatóan megdönthetetlen rekord lesz, lévén 2024-től új formában rendezik a világbajnokságokat” - nyilatkozta Falusi Márton. Elmondása szerint a sportág történetében a budapesti lesz az utolsó, hagyományos formában sorra kerülő klasszikus nagy vb, ahol még létszámkorlátozás nélkül indulhatnak a résztvevők, vagyis országonként és kategóriánként egy-egy nevezés lehetséges, illetve egyéni és csapatversenyeket is rendeznek. A magyarországi vb-t követő években ugyanakkor már külön egyéni és csapat-világbajnokságot bonyolítanak majd le, ahol például egyéniben legfeljebb 32 fő indulhat egy-egy kategóriában.

Legfrissebb hírek

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01

Hárspataki nem jutott tovább a csoportjából a karate-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.27. 20:35

Karate-vb: a szövetségi kapitány szerint Hárspataki érmes lehet

Egyéb egyéni
2025.11.25. 12:57

Hárspataki Gábor a karate-vb előtt: Az éremmel elégedett lennék

Egyéb egyéni
2025.11.21. 11:19

Karate Hungarian Open: huszonhárom ország harcművészei versengtek Budapesten

Egyéb egyéni
2025.11.18. 13:40

Karate: Fleischer Dóra is világbajnoki induló

Egyéb egyéni
2025.10.19. 12:12
Ezek is érdekelhetik