Súlyemelő-vb: rekordmezőny várható, magyar versenyzőt nem neveztek

2022.11.11. 12:26
null
Nem lesz magyar versenyző a kolumbiai súlyemelő-vb-n (Fotó: Getty Images)
Az előzetes rajtlista alapján részvételi csúcs várható a súlyemelők év végi, kolumbiai világbajnokságán, amelynek nincs magyar indulója – írja az MTI.

A nemzetközi szövetség (IWF) honlapján közzétett nevezési lista szerint valamivel több, mint hétszáz versenyző készül fellépni a Bogotában december 5. és 16. között esedékes eseményen.

A „rekordgyanús” részvétel azzal együtt összejöhet, hogy hiányoznak az ukrajnai háborúja miatt eltiltott Oroszország súlyemelői, és a Koreai NDK sem küld senkit a kolumbiai fővárosba. Ezúttal Magyarország sem nevezett versenyzőt.

Ott vannak ugyanakkor Egyiptom és Thaiföld reprezentánsai. Ők a tavaly nyári ötkarikás játékokról hiányoztak, mivel mindkét ország el volt tiltva a részvételtől doppingeseteinek nagy száma miatt.

Az eddigi részvételi csúcsot az 1999-es athéni világbajnokság tartja, ahol 626 volt az indulók száma. A görög fővárosban rendezett vb az egyik selejtezős állomása volt a 2000-es sydney-i olimpiának, amelyen először indulhattak női súlyemelők.

A bogotái rajtlistán egy híján mind a 14 tokiói olimpiai aranyérmes szerepel. Az idei világbajnokság az első állomása a 2024-es párizsi olimpiára kvalifikáló versenyeknek. Kolumbiában mind a nőknél, mind a férfiaknál tíz-tíz súlycsoportban rendeznek küzdelmeket, a franciaországi olimpián – szemben a tokiói 7–7-tel – ugyanakkor már csak öt-öt kategóriában hirdetnek győztest.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
19 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik