Darts: Angliát és Walest is legyőzve Ausztrália a csapatvilágbajnok!

M. D.M. D.
2022.06.19. 22:45
null
Damon Heta (balra) és Simon Whitlock az idei csapat-világbajnokság győztese (Fotó: PDC)
Az elődöntőben Angliát, majd a döntőben Walest is legyőzte, így a Damon Heta, Simon Whitlock ausztrál páros nyerte meg a 2022-es dartscsapat-világbajnokságot (World Cup of Darts) Frankfurtban.

 

Nagyjából két és fél órával azután, hogy a címvédő skótok vereségét hozó negyeddöntővel befejeződött a délutáni etap, a walesiek és a hollandok elődöntőjével elkezdődött az esti program a frankfurti Eissporthalléban; ez a párharc hamar véget is ért, Gerwyn Price-ék 2–0-s győzelmet arattak.

A másik elődöntőben Damon Heta és Simon Whitlock egyaránt megnyerte az egyéni mérkőzését Michael Smith, illetve James Wade ellen, így Ausztrália 2–0-val kiejtette az első kiemelt angol párost, és 2012 után ismét bejutott a fináléba.

Az ausztrálok tíz éve drámai körülmények között, döntő legben, meccsnyilakat hibázva veszítették el az Anglia elleni döntőt, azt a rossz emlékű finálét szerették volna most feledtetni (akkor még nem Heta, hanem Paul Nicholson volt Whitlock társa).

A finálé első meccsén Heta váratlanul simán, 4–0-ra legyőzte a csak 80-as átlagot dobó Price-t. Az ausztrálok aztán a második egyéni találkozót is megnyerték Whitlock révén, ő Claytont verte meg 4–2-re. A döntőben már nem az egyik fél második, hanem a harmadik megnyert meccséig tartottak a küzdelmek, így következhetett a páros mérkőzés, melynek döntő játékában Whitlock révén az ausztráloknak volt egy meccsnyiluk a dupla 18-as szektoron, de az kimaradt, és Wales az ölébe hulló lehetőséggel élve szépített (2–1). Aztán jött Heta és Clayton összecsapása, amelyet a PDC világranglistájának 19. helyén álló ausztrál játékos 100 ponthoz közeli átlaggal 4–2-re megnyert, ezzel véget vetett a párbajnak (3–1).



Ausztrália először diadalmaskodott a World Cup of Dartsok történetében.

A tavaly augusztusban elhunyt Kyle Anderson odafentről most biztosan nagyon büszke honfitársaira…


WORLD CUP OF DARTS (FRANKFURT)
ELŐDÖNTŐ
WALES (2.)–HOLLANDIA (3.) 2–0
Gerwyn Price (88.75)
–Danny Noppert (84.9) 4–1
Jonny Clayton (97.71)
–Dirk van Duijvenbode (96.45) 4–2

ANGLIA (1.)–AUSZTRÁLIA (5.) 0–2
Michael Smith (97.47)–Damon Heta (91.21) 3–4
James Wade (85)–Simon Whitlock (105.21) 0–4

DÖNTŐ
AUSZTRÁLIA (5.)–WALES (2.) 3–1
Damon Heta (92.49)
–Gerwyn Price (80) 4–0
Simon Whitlock (88.98)
–Jonny Clayton (90.03) 4–2
Heta, Whitlock (91.26)–Price, Clayton (94.77) 3–4
Heta (99.03)
–Clayton (88.65) 4–2

DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK
NEGYEDDÖNTŐ
HOLLANDIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 2–0
Danny Noppert (93.73)
–Daryl Gurney (92.93) 4–2
Dirk van Duijvenbode (92.89)
–Brendan Dolan (86.08) 4–3

WALES–NÉMETORSZÁG 2–0
Gerwyn Price (117.88)
–Martin Schindler (101.31) 4–0
Jonny Clayton (94.27)
–Gabriel Clemens (92.32) 4–2

BELGIUM–AUSZTRÁLIA 1–2
Dimitri Van den Bergh (93.98)
–Damon Heta (100.08) 4–2
Kim Huybrechts (92.59)–Simon Whitlock (101.79) 3–4
Van den Bergh, Huybrechts (87.24)–Heta, Whitlock (109.31) 0–4

ANGLIA–SKÓCIA 2–0
Michael Smith (91.09)
–John Henderson (80.38) 4–0
James Wade (80.83)
–Peter Wright (82.25) 4–1

Legfrissebb hírek

Borbély András lesz a magyar résztvevő a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.31. 21:43

Fogynak a kérdőjelek – így alakul a PDC dartsvilágbajnokságának mezőnye

Egyéb egyéni
2026.10.31. 13:18

Fallon Sherrock 15 nyilas legben verte meg Littlert, több mint félmillió fontot vihet haza

Egyéb egyéni
2026.10.30. 23:32

A MOL Campuson dől el, ki képviselheti Magyarországot a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.30. 12:50

16 évesen kilencnyilast dobott a brit tehetség – videó

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:37

Darts: Ross Smith másodszor is Európa-bajnok lett

Egyéb egyéni
2026.10.25. 22:59

Egyetlen holland sem jutott be a nyolc közé a darts Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.24. 22:55

Darts Eb: Littler és Clayton is bejutott a második fordulóba, Van Gerwen búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.10.23. 23:20