Darts PL: Jonny Clayton nyerte az aberdeeni fordulót

2022.04.21. 23:45
null
Clayton négy PL-döntőjéből hármat megnyert (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön este rendezték az idei darts Premier League 11. fordulóját, amelynek a skóciai Aberdeen városa adott otthont, és amelyet a két skót játékost is búcsúztató Jonny Clayton nyert meg – ezzel pedig átvette a vezetést az összetettben a döntőben legyőzött Michael van Gerwentől.

 

Sorozatban három egymást követő döntős szereplés után James Wade ezúttal nem került fináléba, mert miután az első meccsén 2–0-s hátrányból felállva győzött Michael Smith ellen, az elődöntőben simán, 6–3-ra kikapott a PL éllovasától, Michael van Gerwentől, aki előzőleg remek teljesítménnyel 106.93-as átlaggal győzte le Gerwyn Price-ot.

A holland kiválóságra Jonny Clayton várt a döntőben, aki kezdésként Gary Andersont takarította el az útból 6–2-vel, majd azt a Peter Wrightot is kiejtette, aki az első körben a walesi Joe Cullen ellen nyert szoros meccsen. A két skót játékoson át döntőbe jutó walesit érthetően nem zárta szívébe az aberdeeni közönség, bár a fináléban már nem kapta meg a korábban megszokott pfujolást a nézőktől.

A döntő igazán mozgalmasan alakult: 2–2-nél előbb a holland brékelt, amikor 94-ről két dupla 19-et bevágva szállt ki, ám a walesi 4–3-as hátrányban visszabrékelt. Hiába mert a saját kezdését Clayton nem tudta mögé tenni, így van Gerwen a győzelemért kezdhetett, de a walesi hátsó pályáról egyenlíteni tudott. A döntő legre már bezárt az addig jól üzemelő triplagyár mindkét oldalon, de Jonny Clayton így is jobban tudott tömegezni, és végül 82-ről jól kerekítve első meccsnyilát egyből értékesítette is.


Ezzel az idei PL-ben a harmadik fordulóját nyerő Clayton a vezetést is átvette a Premier League tabelláján Van Gerwentől.

DARTS PREMIER LEAGUE
11. ÁLLOMÁS, ABERDEEN
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Jonny Clayton (walesi, 93.53)–Gary Anderson (skót, 87.44) 6–2
Peter Wright (skót, 103.22)–Joe Cullen (angol, 96.08) 6–5
James Wade (angol, 89.74)–Michael Smith (angol, 91.04) 6–5
Gerwyn Price (walesi, 92.1)–Michael van Gerwen (holland, 106.93) 3–6

ELŐDÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi, 96.21)–Peter Wright (skót, 99.6) 6–5
James Wade (angol, 88.25)–Michael van Gerwen (holland, 99.84) 3–6

DÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi, 103.04)–Michael van Gerwen (holland, 102.76) 6–5

AZ ÁLLÁS
Tornagyőzelem Döntő Elődöntő Pontszám
1. Jonny Clayton 3 1
4
26
2. Michael van Gerwen 3
2
2
25
3. Peter Wright 1 1 6
20
James Wade 1 3 3
20
5. Joe Cullen 1 2 2 15
6. Gerwyn Price 1 – 3 11
7. Michael Smith – 2 1 8
8. Gary Anderson 1 – 1 7
A tornagyőzelemért 5, az elveszített döntőért 3, az elődöntőért 2 pont jár. A tizenhat minitorna után a tabella első négy helyezettje bejut a final fourba.
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:04

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48

Hungarian Darts Trophy: Clayton ellen is megállta a helyét Kádár László, Van Veen gyorsan búcsúztatta Major Nándort

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:13