Darts: Kovács Patrik egy lépéssel közelebb a pro tour-kártyához

I. SZ.I. SZ.
2022.01.12. 08:36
null
Illusztráció: Török Attila
Kovács Patrik sikerrel teljesítette a PDC pro tour kvalifikációs dartsversenyének első szakaszát a németországi Niedernhausenben, és bejutott a négynapos döntő fázisba, amelyen eldől, kik szereznek két évre szóló állandó versenyzési jogot a pontszerző versenyekre.

Az úgynevezett Q School európai versenyének első, háromnapos szakaszában 295 dartsos indult, naponta a nyolc legjobb azonnal továbbjutott a záró etapba, és további 86 játékos a selejtezőn elért győzelmekért szerzett pontokból kialakult ranglista révén biztosították a folytatást (19-en korábban kiérdemelték, hogy automatikusan a döntő szakaszba jussanak). Kovács Patrik, akinek az első napon egyetlen meccsen múlt a közvetlen továbbjutása, a ranglistán a 27. helyen ment tovább.

A szerdán kezdődő négynapos második szakaszon 128 dartsos vesz részt, mindennap tartanak egy versenyt, a győztes pro tour-kártyát szerez. Ezen felül az első szakaszhoz hasonlóan a negyedik nap végére kialakuló ranglista első 11 helyezettje is ott lesz a PDC állandó versenyzői között.

Kovács Patrik mellett természetesen 127 további kiváló dartsost vonultat fel a mezőny, köztük a 2016-os PDC vb-elődöntős holland Jelle Klaasent, a tavalyi csapat-vb-döntős osztrák Rowby-John Rodriguezt, a 2013-ban hasonló magasságokig jutó belga Ronny Huybrechtset vagy a jó nevű holland Jimmy Hendrikset.

A kvalifikációs versenyen két magyar indult, Kovács mellett Börzsei János, aki nem jutott a legjobb 128 közé.

A PDC az európai mellett egy brit Q School tornát is rendez, ugyanezzel a rendszerrel, csak a több – nem csak brit – nevező miatt Angliában kettővel több kétéves pro tour-kártya (azaz összesen 17) szerezhető. Ott többek között az angol Fallon Sherrock, a skót Robert Thornton és a brazil Diogo Portela is a folytatást várja.

Legfrissebb hírek

Amikor a balhátvéd adja a gólpasszokat

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 07:20

Le tudod győzni Luke Littlert egy legben? A Netflix 210 millió forintot ad érte

Egyéb egyéni
2026.07.28. 17:18

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2026.07.26. 22:41

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11