Magyarországon vannak otthon; Bicsák Bence újra élvezi a triatlonozást

S. T. J.S. T. J.
2021.12.29. 23:42
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Címlapsztorinkban ezúttal olyan sportolókat, edzőket szólaltattunk meg, akik légiósként érkeztek

Magyarországra, de aztán nálunk maradtak, sőt, akad közöttük, aki már az állampolgárságot is megszerezte. Megszólal mások mellett a teniszező Szerhij Sztahovszkij, aki nálunk találta meg élete párját, és akinek mindhárom gyermeke itt született, s ennek megfelelően mindhárom magyar állampolgár. Összeállításunkból az is kiderül, hogy nem a 35 éves ukrán az egyetlen, akinek döntését szívügyek is erősen befolyásolták.Címlapsztorinkban ezúttal olyan sportolókat, edzőket szólaltattunk meg, akik légiósként érkeztek
Magyarországra, de aztán nálunk maradtak, sőt, akad közöttük, aki már az állampolgárságot is megszerezte.
Megszólal mások mellett a teniszező Szerhij Sztahovszkij, aki nálunk találta meg élete párját, és akinek mindhárom gyermeke itt született, s ennek megfelelően mindhárom magyar állampolgár. Összeállításunkból az is kiderül, hogy nem a 35 éves ukrán az egyetlen, akinek döntését szívügyek is erősen befolyásolták.

Évértékelő sorozatunk mostani részében a magyar női kosárlabda 2021-es esztendejét tekintettük át. Lapunk értékelése szerint az év játékosa a pécsi Kiss Virág lett, aki a naptári évben majdnem dupla duplát átlagolt. A PEAC kosarasa elmondta, nem volt könnyű döntés eljönnie Szekszárdról, hiszen szeretett ott játszani, de voltak céljai, s nem bánta meg a váltást. Beszélt a kudarcos Eb-selejtezőről, és azt is elárulta, szerinte ki volt itthon az MVP.

Bicsák Bence idényét súlyos sérülése nehezítette, de lapunknak nyilatkozva azt mondta, ennek is köszönhetően újra élvezi a triatlonozást, amit a 2021-es eredményei is alátámasztanak: a Tokióban megrendezett olimpián minden idők legjobb sportágai magyar eredményét produkálva a 7. helyen végzett. Most huszonhat éves, tehát a legjobb korban van, és úgy érzi, hogy a következő nyári játékokon Párizsban bármire képes lehet, ugyanakkor tovább is tervez, szeretne Los Angelesben, sőt még Brisbane-ben is rajthoz állni.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
9 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
23 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57