Súlyemelés: az olimpiai érmes orosz Akkajevet 2035-ig eltiltották

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.09.06. 12:45
null
Akkajev újabb eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség egészen 2035-ig eltiltotta a versenyzéstől az orosz Hadzsimurat Akkajevet, a 2004-es olimpia ezüstérmesét a doppingellenes szabályok ismételt megsértése miatt.
Az annak idején Athénban, a 94 kilósok kategóriájában második, most 36 éves Akkajev azért jutott a gyakorlatilag örökös kizárás sorsára, mert egy még érvényben levő eltiltása ellenére részt vett egy versenyen.

Akkajevet doppingvétség miatt először 2005 és 2007 között száműzték a súlyemelésből, majd – miután 2011-ben világ- és Európa-bajnok lett a 105 kg-osok mezőnyében – újabb szabálysértésért 2016. augusztus 2-tól 2024. augusztus 1-ig szólóan diszkvalifikálták. Konkrétan azért, mert a 2008-as és a 2012-es olimpián levett doppingvizsgálati anyagok újraelemzésekor, amelyet a Nemzetközi Olimpia Bizottság rendelt el, az ő mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó turinabolt találtak. Emiatt a NOB visszavette tőle a pekingi játékokon szerzett bronzérmét. Ugyanezzel a tiltott szerrel bukott meg a londoni olimpia előtt is, ezért lett büntetve akkor másodjára, halmozottan nyolc esztendőre.

A mostani, 2035-ig szóló eltiltással pedig 2024-es, esetleges visszatérése is végképp meghiúsult.
Legfrissebb hírek

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
21 órája

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20