Strandbirkózás: az idén is a Lupa Beachen rendezik az ob-döntőt

K. B.K. B.
2021.07.09. 15:34
null
Tavaly a Lupa Beachen rendezték a strandbirkózó ob döntőjét (Fotó. MBSZ/UWW)
Hamarosan kezdődik a strandbirkózó országos bajnoki sorozat, valamint a nemzetközi szövetség által megálmodott World Series – derül ki a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) hírleveléből.

 

Júliusban a hazai és nemzetközi porondon is megkezdődik a birkózás „nyári” változata, a strandbirkózás szezonja. Az MBSZ országos bajnoki sorozata három, míg a nemzetközi szövetség (UWW) által rendezett World Series négy állomásból áll. Az ob július 10-én, most szombaton Szentesen, a helyi sport- és üdülőközpontban rajtol, 25-én Siófokon, a Plázson folytatódik, a döntőre pedig augusztus végén kerül majd sor, a tavalyihoz hasonlóan Budakalászon, a Lupa Beachen. Az utánpótláskorúak U14-es és U18-as korosztályban mérhetik össze tudásukat egymással, míg a felnőttek ezúttal is pénzdíjas küzdelemben vehetnek részt: a súlycsoportok összesített győztesei 100 ezer, az ezüstérmesek 60 ezer, a bronzérmesek 40 ezer forintot kapnak.

A World Series első állomása Franciaországban, a Nizzához közeli Saint-Laurent-du-Var településen lesz július 16-17-én, a második Olaszországban, a Róma melletti Ostiában szeptember 3-4-én, a harmadik pedig a görög Katerini üdülőfalujában, Paraliában 10-11-én. A döntőt a romániai Konstancán, a Mamaia Beachen rendezik szeptember 25-26-án. A klubok az MBSZ-en keresztül nevezhetnek a nemzetközi megméretésekre, költségeik a kiemelt sportágfejlesztési támogatásban is elszámolhatók.

A strandbirkózás mint hivatalos szakág az 1990-es években kezdte bontogatni a szárnyait, aztán a nemzetközi szövetség (UWW) is felkarolta. Szerepelt a 2019-es strandvilágjátékokon Dohában, ahol honfitársnőnk, a szőnyegen Eb-2., U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett ezüstérmes lett. A továbbfejlődést jelezve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése értelmében a strandbirkózás bemutató sportágként ott lehet a 2024-es párizsi ötkarikás programban, s bekerült a 2026-os ifjúsági olimpia műsorába. Tavaly a koronavírus-járvány ugyan megbénította a sportot, így a birkózás versenyprogramját is, de a pandémiakét nagy hulláma között meg lehetett rendezni az országos bajnoki sorozatot, amely nagy sikert aratott, világversenyes érmesek és más küzdősportok képviselői is indultak rajta.

Legfrissebb hírek

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Lőrincz Tamás célja a stabilitás és a kiszámíthatóság megőrzése

Birkózás
2026.07.14. 20:13

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
2026.06.30. 17:14

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Birkózás: öt új tag a Hírességek Csarnokában

Birkózás
2026.04.02. 13:25

Dollák Tamara egy vereséggel búcsúzott Tiranában

Birkózás
2026.02.28. 14:59

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
2026.02.05. 19:51