Birkózás: öt új tag a Hírességek Csarnokában

M. B.M. B.
2026.04.02. 13:25
null
Balról jobbra: Bacsa Péter, Növényi Norbert, Réczi László, Losonczi Ottó, Bacsa Ferenc, Németh Szilárd (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
Csütörtökön tartotta meg rendes évi közgyűlését a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) – közölte a sportági szervezet.

A szokásos kötelező feladatok mellett ünnepélyes pillanatokra is sor került: bejelentették a Magyar Birkózó Hírességek Csarnoka új tagjait. A kétévente történő aktus során az idén versenyzői kategóriában az 1980-as olimpiai bajnok Növényi Norbert és az 1977-es világbajnok Réczi László, az edzőknél Bacsa Ferenc, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai tanácsadója, klasszisok sorának kinevelője, mesteredző, a sportvezetőknél pedig Losonczi Ottó, az ESMTK szakosztályának alapító-elnöke és Brüll Alfréd, az MBSZ, a nemzetközi szövetség és az MTK egykori elnöke (utóbbi posztumusz) kapta meg az elismerést Németh Szilárd elnöktől és Bacsa Péter ügyvezető alelnöktől.

Az új tagokat a júniusi felnőtt országos bajnokságon iktatják be a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába, ekkor húzzák fel az őket ábrázoló zászlókat a korábbi tagoké mellé a KIMBA nagycsarnokában – közölte az MBSZ.

 

Legfrissebb hírek

Négy első kiemelttel vághatunk neki az asztanai birkózó-vb-nek

Birkózás
2026.10.13. 10:55

155 meccs után kapott ki a japán birkózóikon

Birkózás
2026.10.03. 21:45

Tóth István: Az az olimpiai aranyérem az enyém volt, azt elvették tőlem

Birkózás
2026.10.03. 07:15

Bácsi Péter: Két dobogós hely reális

Birkózás
2026.09.30. 11:11

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06