Tollaslabda Eb: újabb bravúr! Kőrösi Ágnes nyolcaddöntős

K. T. I.K. T. I.
2021.04.28. 17:26
null
Kőrösi Ágnes a 16 között (Fotó: Getty Images)
Kőrösi Ágnes kétszettes sikerrel nyolcaddöntőbe jutott a tollaslabdázók kijevi Európa-bajnokságán – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI tudósítása szerint a világranglistán 148. helyezett Kőrösi a nyitófordulóban az orosz Natalija Perminovát (63.) búcsúztatta szetthátrányból fordítva, a legjobb 32 között pedig az első körben erőnyerő Marija Micova várt rá szerdán. A két játékos 14:14-ig fej fej mellett haladt, ezt követően viszont négypontos előnyre tett szert az Érdi VSE 25 éves tollaslabdázója, ezzel gazdálkodva pedig meg is nyerte az első játszmát a világranglistán 70. bolgár riválisa ellen.

A második szettet úgy fejezte be Kőrösi, ahogy az elsőt befejezte: a játszma közepére hat ponttal ellépett, a csapatban Eb-ezüst- és bronzérmes Micova csak futni tudott az eredmény után. Kőrösi a második labdáját értékesítve, harminc perc játék után jutott a nyolcaddöntőbe, ahol csütörtökön az ötödik kiemelt Neslihan Yigit vár rá. A világranglistán 30. török játékos 2017 és 2019 között sorozatban háromszor nyerte meg a magyar nyílt bajnokság női egyes viadalát – idézte fel az MTI.

TOLLASLABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kőrösi Ágnes–Marija Micova (bolgár) 2:0
(16, 14)

Legfrissebb hírek

Tollaslabda: 30. a magyar csapat az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2026.10.09. 07:45

Tollaslabda: kezdődik a junior-vb és az U15-ös Eb

Utánpótlássport
2026.10.05. 13:42

Tollaslabda: véget ért a tatabányai U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.08.28. 14:20

Tollaslabda: megvan az első magyar győzelem a tatabányai U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 14:10

Tollaslabda: két vereséggel kezdett a magyar csapat az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.19. 17:45

Sándorházi Vivien a második fordulóban búcsúzott a tollaslabda-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.19. 17:01

Tollaslabda-vb: Sándorházi kétszettes sikerrel vette az első fordulót, Kőrösi búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.08.17. 19:25

Tollaslabda: kedden kezdődik a tatabányai U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.08.17. 09:05