Sznúker: történelmet írt egy 15 éves belga srác a vb-selejtezőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 20:33
A 15 éves belga Ben Mertens történelmet írt a sznúker-világbajnokság selejtezőjében azzal, hogy legfiatalabbként nyert mérkőzést.

Mertens ráadásul nem is akárkit győzött le 6–2-re, ellenfele, az angol James Cahill a tavalyi vb-n azzal szolgáltatott óriási szenzációt, hogy a főtábla első fordulójában amatőrként jobbnak bizonyult az ötszörös vb-aranyérmes legendánál, Ronnie O'Sullivannél.

A BBC honlapjának Mertens edzője, Gery De Mol azt nyilatkozta, tanítványa szerinte bárkit képes felülmúlni a mezőnyben, ha jó formában játszik. Mertens következő ellenfele a négyfordulós selejtezőben a szintén angol Sam Baird lesz majd.

Mertens a 14 éves ukrán Julian Bojko és a 16 esztendős lengyel Antoni Kowalski társágában a sportág egyik óriási tehetsége. Bojko kikapott, Kowalski győzött a selejtező első meccsén. A belga játékos nyolcévesen kezdett el foglalkozni a sznúkerrel, 13 esztendősen pedig már megnyerte a 16 évesek világbajnokságát.

A hagyományosan az angliai Sheffieldben zajló vb-n jövő pénteken kezdődnek meg a küzdelmek a főtáblán, és augusztus 16-ig tartanak. A torna összdíjazása 24 millió font (913 millió forint), amelyből 500 ezer fontot a győztes kap meg.

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik