70 nap után újra tétmeccsek; Faragó Tamás, a vízilabda megszemélyesítője

SZ. M.SZ. M.
2020.05.22. 22:55
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Egyelőre nézők nélkül, de március 14., azaz hetven nap után végre ismét éles mérkőzéseket játszanak a magyar pályákon, ráadásul mind a három szombati találkozó tartogat csemegét: a bajnoki címre hajtó ferencvárosiak a Loki ellen még az 1. fordulóból elhalasztott párharcukat pótolják, míg négy csapat – köztük a most még másodosztályú MTK – a kupa elődöntőjében szerepel. A rajt előtt többek között Szerhij Rebrovot, a Ferencváros edzőjét és Tomás Tujvelt a Honvéd kapusát is megszólaltattuk.

Duchatelet elnézést kért, de… Az Újpest FC tulajdonosa a csapat régi címerének visszaállítását is meglebegtette, Őze István, az UTE elnöke azonban egyszerű zsarolásnak tartja a belga üzletember feltételeit. Babják Bence írása.

Véget ért a szükségállapot. Osztermájer Gábor, a Paksi FC derűlátó edzője a sakkozással kevert futballról, a nehéznek tűnő sorsolásról és a barátságos bírókról is beszélt Pietsch Tibornak.

Generációkat összekötő kapocs. A pólósok pólósának megválasztott Faragó Tamást az emberekbe vetett hitében erősíti, ha lát egy tehetséget. A legendával Ballai Attila készített interjút.

„Nagyon megutáltam a közeget” – mondta Hosszú Katinka a világ egyik legolvasottabb úszóportáljának adott interjújában, amikor arról beszélt, hogy 19 évesen miként látta a sportágat.

Tizenegy idény után kilencszeres bajnokként távozik a Veszprém férfi kézilabda-csapatának gladiátora, a bosnyák Mirsad Terzic, aki a karanténban is magyarul tanult – szombati Hosszabbítás mellékletünkben többek között erről olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
11 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik