Sportlövészet: újabb változás a koronavírus miatt

MTI MTIMTI MTI
2020.03.04. 14:26
A Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) úgy döntött, hogy a március közepén kezdődő újdelhi világkupaversenyen nem lehet világranglistapontokat gyűjteni, mivel a koronavírus miatt több ország versenyzői nem vehetnek részt a viadalon.

Az ISSF szerdán, a honlapján adott ki rövid közleményt, amely szerint India egészségügyi minisztériumának rendelkezései miatt a helyi szervezők nem tudják garantálni valamennyi olyan sportlövő részvételi lehetőségét, aki versenyezni szeretne. Ezért döntött a szövetség úgy, hogy a ranglistát nem fogja befolyásolni a viadal.

Győrik Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta, hogy 12 sportolóval indulnának a versenyen. A vk-ra az utazás, a szállás és a nevezés költségeit is elutalta már a hazai szövetség, így jelen állás szerint ott lesznek Újdelhiben.

A szakvezető ugyanakkor jelezte, hogy az ISSF döntése némileg új helyzetet teremt, mivel a hazai válogatási elvek szerint a világranglistán elfoglalt helyezés is számít, márpedig Indiában a lövők nem tudnak majd módosítani a jelenlegi álláson.

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12