Súlyemelés: Gyurta szerint a sportág nincs veszélyzónában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 10:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) iránymutatónak tartja azt a határozott fellépést, amelyet a doppingellenes harcban az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) végez – jelentette ki Gyurta Dániel, a NOB tagja.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóból lett sportdiplomata, akit két éve, a riói nyári játékokon választottak be nyolc esztendőre a NOB sportolói bizottságába, abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy két napot a súlyemelő-világbajnokságnak otthont adó türkmén fővárosban töltött.

„Aján Tamás meghívására, a NOB képviseletében érkeztem Asgabatba, ahol három olyan versenyzőnek adtam át érmet, akik utóbb léptek előre olimpiai dobogóssá. Mégpedig olyanok helyére, akiknek a NOB által elrendelt ismételt vizsgálatokon a korábban levett doppingmintái pozitívnak bizonyultak” – mondta Gyurta Dániel.

Hozzátette: a NOB iránymutatónak tartja azt a munkát, amit az IWF végez.

„A doppingellenes harcban kemény, határozott fellépés jellemzi a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget, és a sportág elkerült abból a veszélyzónából, amiben volt. Még olyan hangok is hallatszottak, hogy kétségessé vált az ötkarikás játékokon való részvétele, most, 2018 végén pedig már arról beszélünk, hogy nincs erről szó” – fogalmazott a 29 éves sportdiplomata, aki kijelentette: egyértelműen a tiszta sportolók védelme az, amit a NOB célul tűzött ki, és ennek az egyik zászlóshajója az IWF.

Jelezte, hogy a súlyemelő-vb-n tett látogatásáról jelentésben tájékoztatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.

„A kétnapos asgabati utamon engem ért impulzusokat írásban rögzítem, eljuttatom a NOB tagjainak, majd el is mondom, megosztom velük itt szerzett tapasztalataimat” – fogalmazott.

Gyurta Dániel kitért rá, hogy az úszómedencén kívüli karrierjének eddigi két éve alatt rengeteg értékes tanácsot kapott a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Aján Tamástól:

„Ha azt nézem, milyen múltja van, mit ért el, hogy ott tudott lenni a mai napig egy világszövetség élén, az ő részéről nem csak az a támogatás, hogy ide meghívott. Hanem, hogy ha van fél óra, vagy akár csak öt-tíz perc, amikor tudok vele beszélgetni, mindig tud olyat mondani, amiből én tanulok. Ilyen szempontból nagyon szerencsésnek vallhatom magam, hiszen olyan magyar emberek vannak körülöttem – ide értem Aján Tamás mellett Schmitt Pált is –, akik a világ sportdiplomáciájának meghatározó alakjai” – hangsúlyozta.

A NOB-ban jelenleg három magyar sportdiplomata tevékenykedik, Aján Tamás tiszteletbeli, Schmitt Pál és Gyurta Dániel pedig rendes tag.

Legfrissebb hírek

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Budapest ad otthont a 2026-os szkander Eb-nek, már aláírták a rendezésről szóló szerződést

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:11

Súlyemelés: a szövetségi kapitánynál az utánpótlás van középpontban

Egyéb egyéni
2025.05.16. 09:13

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
2025.05.10. 15:03

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
2025.05.06. 19:41

Mitykó Veronika kilencedik, Boros Viktória tizedik lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.20. 21:04

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
2025.04.18. 20:50
Ezek is érdekelhetik